Vágólapra másolva!
Nem óvja meg a MiZo Pécs a litván Vilnius ellen szerdán hazai pályán 63-59-re elveszített nőikosárlabda Euroliga-találkozót.

A vereség azt jelenti, hogy a magyar együttes nem jutott be a sorozat négyes döntőjébe. A pécsiek hivatalos honlapján közzétett nyilatkozat szerint a klub változatlanul fenntartja véleményét, hogy a vitatott esetben igaza van, a játékvezetők a hajrában döntő hibát követtek el, amit a televíziós felvételek egyértelműen igazolnak.

Ugyanakkor a nemzetközi szövetség (FIBA) csak fegyelmi vétségek kivizsgálásához veszi figyelembe a televízió képanyagát, eredmény meghatározásához vagy megváltoztatásához nem lehet felhasználni.

Ezért a pécsiek úgy határoztak, hogy nem óvnak, viszont nyílt levélben felhívják a FIBA figyelmét a játékvezetők és a találkozó ellenőrének felelősségére, és kérik a szükséges döntések meghozatalát, hogy a későbbiekben hasonló ne fordulhasson elő.

A protestálás pontos oka az, hogy 20 másodperccel a vége előtt, 59-59-nél a litván edző időt kért, majd a bírók - a szabályzattal ellentétben - nem félpályáról, hanem az alapvonaltól hozatták játékba a labdát.

Rátgéber László viszont eközben arra készítette fel tanítványait, hogy ketten őrizzék az ellenfél legjobbját, Katie Douglast, mire a baranyai kosarasok fel is álltak védekezni - a saját térfelükön.

Mivel azonban a rivális a saját palánkja alól jött, Douglas akadálytalanul átvehette a labdát, majd szabálytalankodtak ellene, és ő bedobta a sorsdöntő büntetőket. A hazaiak trénere rögtön jelezte a hibát a sípmestereknek, de Dariusz Lenczowski lengyel játékvezető azt válaszolta, hogy nincs igaza.