Vágólapra másolva!
Tizennyolc játékost hívott be a jövő hétfőn és kedden Balatonfüreden tartandó közös gyakorlásokra Kemény Dénes, aki most nem, a németek és szlovákok elleni, karácsony előtti edzőmeccseken viszont már számít az Olaszországban légióskodó klasszisokra is.

Amint azt az olimpiai bajnoki címvédő magyar válogatott szövetségi kapitánya hétfőn elmondta, mostani keretébe hat klubból hívott meg játékosokat, az ötkarikás aranyérmesek közül kilencen lesznek jelen a füredi összejövetelen, köztük a sérüléséből lassan kilábaló kapuskiválóság, Szécsi Zoltán.

Bizonyítási lehetőséget kap ugyanakkor a juniorválogatott hálóőre, a szintén ferencvárosi Baksa László és az újpestiek fiatalja, Somogyi Balázs. Az Itáliában foglalkoztatott magyar klasszisokra, Kásás Tamásra, Madaras Norbertre és Szívós Mártonra december 18-tól számít a kapitány, akkor előbb a németekkel lesz öt közös edzés, majd a szlovákokkal gyakorol két napon át a gárda a Margitszigeten.

A balatonfüredi 18-ak névsora:
Baksa László (Betonút-FTC), Jászberényi Gábor (Brendon-Fenstherm-ZF-Eger), Szécsi Zoltán (Betonút-FTC), Gergely István (Domino-BHSE) - kapusok, Biros Péter, Fodor Rajmund, Hárai Balázs, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila (Domino-BHSE), Kiss Csaba, Gór-Nagy Miklós (Brendon-Fenstherm-ZF-Eger), Katonás Gergő (Betonút-FTC), Hosnyánszky Norbert (Szeged-Betonút VE), Somogyi Balázs (Dermax-UTE-VB Leasing), Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Varga Dániel (TEVA-VasasPlaket)