Vágólapra másolva!
Élhet a sorsolás adta szerencsével az MKB Veszprém, amely szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén fogadja a dán Aarhust. A magyar bajnok az előző években rendre nehéz ellenfelekkel csapott össze, most viszont a csoportjában élen zárók közül talán a leginkább legyőzhető riválist kapta Fortuna jóvoltából.

A dán alakulat a leggyengébb BL-csoportban végzett az első helyen, megelőzve a szlovén Velenjét, az olasz Meranót és az izlandi Hafnarfjördurt. A legjobb nemzetközi szereplése a 2003/04-es idényhez köthető, amikor az EHF Kupában a nyolcaddöntőig jutott.

A csapatot - egy izlandi légióst leszámítva - csak hazai klasszisok alkotják. Ha szükséges, a 46 éves edző, Erik-Veje Rasmussen is beszáll a játékba, és bizony csak a hajzata kopott meg, játéktudása nemigen. A gárda a hazai bajnokságban 12 forduló után csupán ötvenszázalékos mérleggel büszkélkedhet, és így a hatodik helyen áll. Képes bravúrokra, de kiábrándító vereségekre is.

A Veszprém az NB I-ben pontveszteség nélkül áll - akár csak a másik BL-résztvevő, a Pick Szeged -, azonban itthon nem igazán képesek megszorítani. A BL-ben viszont a spanyol Ciudad Real - a Tisza-partiak következő ellenfele - a csoport zárásaként 34-23-ra kiütötte.

"Mindenkit óva intenék, hogy lebecsülje az Aarhust. Ha jó napot fog ki, bárkit legyőzhet. Hihetetlenül gyors játékra képes. Ezt a lendületet mindenképpen meg kell törnünk. Türelmesnek kell lennünk, mert az esetlegesen elkapkodott támadásoknál a lefordulások után nehéz visszaérni" - mondta Zdravko Zovko, a veszprémiek horvát edzője.

A szombaton 16.15 órakor kezdődő mérkőzés visszavágóját december 10-én 15 órakor rendezik Aarhusban. A kickbox-világbajnokság miatt csarnokából kiszorult Szeged csak jövő kedden fogadja a Szuperkupa-győztes, a BL-ben az előző kiírásban döntős Ciudad Realt.