Vágólapra másolva!
Az Újpesti Torna Egylet (ÚTE) nem fellebbezi meg a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) illetékes bizottságának határozatát, amellyel elutasította az ob I első fordulójában a lila-fehéreknek a Szegeden 11-8-ra elveszített bajnoki ügyében, bírói műhiba címén benyújtott óvását, de a döntést elfogadhatatlannak tartja.

Az óvási ügyben első fokon eljáró sportági egyeztető bizottság indoklása szerint "játékvezetői műhiba nem történt, az időmérő esetleges hibája pedig nem sújtotta az Újpest együttesét, mert az eredményt nem befolyásolta".

Az újpestiek azért óvtak, mert az október 29-ei bajnokin az egyik szegedi pólóst a kiállítási idő lejárta előtt engedték vissza a vízbe, s jóllehet ez ellen ők ott helyben ágáltak, tiltakozásukat nem vették figyelembe. A fővárosiak az eredmény megsemmisítését és újrajátszás elrendelését szerették volna elérni.

Az ÚTE hétfőn nyilvánosságra hozott állásfoglalásában úgy fogalmaz, hogy "további eljárással nem kívánunk élni, mert értelmetlennek tartjuk, hogy akár 1 forintot is áldozzunk egy olyan eljárásra, amelynek körülményei méltatlanok a sporthoz és a magyar vízilabda hírnevéhez, és ezúton ismételten gratulálunk a Szeged együttesének a vízben elért eredményéhez".

"Nem elfogadható, és etikusnak sem tartjuk, hogy egymásnak teljesen ellentmondó állításokból csak az ÚTE számára hátrányos következtetés vonható le. Sajnálatosnak tartjuk, hogy - a jegyzőkönyvben is szereplő - sok ellentmondásnak a megnyugtató tisztázásától elzárkózva hozta meg a bizottság elutasító határozatát. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az eljárás során nem volt érezhető a mérkőzésen végzett munkavégzéssel és az esetleges hibázással járó felelősségnek a vállalása, így a kívülállók számára is súlyos negatív üzenetet hordoz a bizottság ilyen formán meghozott döntése és döntésének indoklása" - olvasható többek között az újpestiek dokumentumában.

"Nem vezet eredményre hosszú távon, ha az illetékesek strucc módjára nem vesznek tudomást a problémákról - mint ahogy véleményünk szerint most történt -, hiszen ilyen vagy hasonló eset bármikor, bármely csapattal megismétlődhet, ami szintén meddő vitát eredményez majd" - zárul az állásfoglalás, amely az óvási eljárással kapcsolatos dokumentációkkal és az ominózus meccsen készült videofelvétellel együtt a www.utepolo.hu honlapon megtekinthető.