Vágólapra másolva!
Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a BEAC-Újbuda nőikosárlabda-klub Szakáll István játékvezető ellen, aki szombaton egy súlyosnak látszó sérülésnél nem állította meg a játékot a Szolnoki NKK elleni bajnokin.

A 72-55-ös vendégsikerrel zárult budapesti találkozó harmadik negyedében az egyetemistákat erősítő Pálinkás Mária egy ütközést követően elesett, és feje nagy erővel a parketthez csapódott. A hazai kosaras eszméletlenül terült el a padlón, ám a bíró továbbot intett.

A korábban szövetségi kapitányként is tevékenykedő Buttás Pál, az MKOSZ elnökségi tagja felháborodottan elevenítette fel a történteket:

"Még a távolabbi kispadnál is hallottuk a koppanást, de a bíró csak akkor fújt a sípjába, amikor berohantam a pályára. Azt mondta nekem, hogy amíg a játékos lélegzik, nem állítja meg a meccset, noha az első negyedben akkor is álljt intett, amikor csak feljajdult valaki a Szolnokból. Tudom, hogy a szabályzat szerint csak holtidőben lehet ápolni, de amikor világszerte sportolók halnak meg a pályán, akkor az ő egészségüknél nincs fontosabb" - érvelt a szakosztályvezető.

Szabari János ügyvezető igazgató hozzátette, hogy már fogalmazza a beadványt a szövetség fegyelmi bizottságának, amely a játékvezető, a - mérkőzés hátralévő részében a cserepadon ülő - sértett és a tanúk meghallgatása után dönt arról, hogy elmarasztalja-e Szakállt. A klub ennek függvényében tesz később büntetőfeljelentést.

A játékvezető meglepetten értesült az ellene induló vizsgálatról: "Azért döntöttem úgy, mert nem ítéltem súlyosnak az esetet, a szolnokiak sem álltak le, és a kivezényelt orvos sem szakította meg a meccset, pedig jogában állt volna. Lehet, hogy nem volt szerencsés ítélet, ezt majd az illetékes bizottság tisztázza. A szóváltásról csak annyit, hogy nem ezt mondtam Buttás Pálnak."