Vágólapra másolva!
 

A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzéstől eltiltotta Gerendás Györgyöt, a Brendon-ZF-Eger vezetőedzőjét, a büntetés végrehajtását ugyanakkor egy év próbaidőre felfüggesztette.

A döntés azután született, hogy a tréner az ob I rájátszásának vasárnapi - a rivális Vasas döntőbe jutását hozó - mérkőzésén piros lapot kapott, s ez már harmadszor fordult elő vele ebben az idényben.