Vágólapra másolva!
Kedd este óta parázs vita folyik honi hokiskörökben arról, hogy Rob Niedermayer hibáztatható-e Tokaji Viktor súlyos sérüléséért. A Dunaújváros-Invitel válogatott hátvédje kulcscsonttörést és vállizomszakadást szenvedett az első harmadbeli, Niedermayerrel történt ütközés következtében. A helyszínen kétperces kiállítással büntették a 188 centis, 94 kilós kanadai hokist, aki bodicsekjével kizárta Tokajit az áprilisi, Debrecenben sorra kerülő divízió 1-es világbajnokságról. Mi több, Takács Endre, a DAC szakosztályvezetője a pillanat hevében azt találta nyilatkozni, a Fradi vendégjátékosa szándékosan okozott sérülést nála 13 kilóval könnyebb ellenfelének.

"Ostobaság, még akkor is, ha a főnököm állítja" - mondta csütörtökön Ladányi Balázs, az újvárosiak válogatott csatára. "Fel sem tételezem Niedermayerről az ilyesmit, mindössze arról van szó: az NHL-ben azt tanítják a hokisoknak, hogy ha már arra járnak, akkor ne hagyják az ellenfélnek, hogy ütközés nélkül elvigye a pakkot. Megjegyzem, teljesen szabályos volt kettejük összecsattanása, a probléma csak az, hogy Tokaji nem láthatta a gyorsvonat érkezését. Ezért érte felkészületlenül a találkozás."

S hogy miért nem maga Tokaji nyilatkozott? Mert éppen azokben a pillanatokban operálták törött kulcscsontját és szétszakadt vállízületét...

"Függetlenül attól, hogy Tokaji és korábban Ocskay kiesése komoly vérveszteség a vb előtt, csak hálásak lehetünk Kassai Györgynek, hogy megszervezte Niedermayer és Strudwick vendégjátékát. Még mi, ellenfelek is! Korábban elképzelhetetlen volt, hogy telt ház legyen Dunaújvárosban a Fradi vendégszereplésekor, pedig akkor még csupán Strudwick lépett jégre. Soha ennyit nem írtak a hokiról hazánkban, s bárcsak a szponzorok kedve is megjönne ettől a nagy médiaérdeklődéstől!"

A népszerű "Godó" azért még kitért saját csapata dicséretére is. "Nekem a keddi 0-4 kapcsán az volt a legörvendetesebb, hogy remekül játszott a DAC, és még nagyobb arányban is győzhettünk volna. Nem beszélve arról, hogy ha a szombatra áttett, Alba Volán elleni hazai meccsünket megnyerjük, akkor az első helyről kezdhetjük a jövő csütörtökön kezdődő, négy nyert meccsig tartó finálét. S az a hazai pálya előnyét is jelentené, azaz hét meccs esetén a mindent eldöntőt Dunaújvárosban játszanánk."

A teljes igazsághoz tartozik, hogy a DAC döntős helye még nem biztos; ha a Fejér megyeiek kikapnak a Volántól, az UTE pedig kétszer megveri a Fradit, akkor a lila-fehérek a döntő másik résztvevői a fehérváriak mellett.

A szövetség döntése alapján péntekről szombat 19 órára tették át a DAC-Alba Volán összecsapást. A Fradi-UTE pénteken 18.30-kor lesz, másnap este hétkor pedig az Astra-Zeneca csarnokban rendezik az UTE-FTC összecsapást.

Ch. Gáll András

[origo]