Vágólapra másolva!
A horvátországi 12-10-es vereség után szombat este a Komjádi uszodában 8-8-as döntetlenre végzett a Vasas férfivízilabda-csapata az Euroliga főtábláján a biztos csoportelsővé előlépett Jug Dubrovnikkal, de ez nem befolyásolja a piros-kékek továbbjutását a legjobb nyolc közé a pólósok első számú kontinentális sorozatában.

férfivízilabda-Euroliga, A csoport, 5. forduló:
TEVA-VasasPlaket - Jug Dubrovnik (horvát) 8-8 (3-1, 2-3, 1-3, 2-1)
a magyar góldobók: Steinmetz Á. 4, Vindisch 3, Varga 1

A csoportdöntőnek beillő összecsapás magyar szempontból meseszerűen indult, hiszen a válogatott center, Steinmetz Ádám szebbnél szebb góljaival - afféle mesternégyessel - 4-1-re elhúzott az angyalföldi alakulat. A varázslat azonban megtört, s a meccs félidejére a horvátok felzárkóztak egy gólra (5-4).

A folytatás eleinte már inkább rémmesére emlékeztetett, mivel előbb egyenlítettek a vendégek, majd két perccel a harmadik játékrész vége előtt a vezetést is átvették (6-7).

Ekkor Földi László együttesében a háromszor egymás után eredményes Vindisch Ferenc tartotta a lelket, neki köszönhetően 7-7-re módosult az állás. A befejezés - az egyszer megvillanó Varga Dániel remeklése dacára (8-7) - mégsem hozott igazi Vasas-ünnepet: a horvátok is betaláltak, így a felek kiegyeztek a döntetlenben (8-8).

Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy - bár egy csoportkör még hátra van - a Dubrovnik az első helyről, a Vasas pedig másodikként lép tovább négyeséből a legjobb nyolc közé, vagyis egy másik csoportgyőztessel fogják összesorsolni a negyeddöntőben. S ez a rivális - akárcsak tavaly - még akár a D betűjelű kvartettben az elsőségre okkal pályázó Domino-BHSE is lehet...