Vágólapra másolva!
Másfél hónappal a hazai rendezésű női Európa-bajnokság előtt az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szemlebizottsága háromnapos látogatása végén elégedetten nyilatkozott a látottakról.

A 12 fős küldöttség hétfőn Zalaegerszegen, kedden Békéscsabán, szerdán pedig Budapesten tartott "terepszemlét", miután a győri és debreceni munkálatokat már korábban ellenőrizte. "Mindent rendben találtak, egyedül a zalaegerszegi helyszín szorul még átalakításra, hiszen egy 22 éves épülettel nehéz eleget tenni a mai elvárásoknak" - mondta a távirati iroda érdeklődésére Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára.

Hozzátette: ennek ellenére semmi ok az aggodalomra, hiszen Józsi György - korábbi kiváló labdarúgó -, a zalaiak pályázatának képviselője mindenkit biztosított arról, hogy november 25-re ez a csarnok is elkészül. A december 9. és 19. között esedékes kontinensviadal csoportmérkőzéseit Győrben, Zalaegerszegen, Debrecenben és Békéscsabán, a középdöntőket pedig Debrecenben és Győrben bonyolítják le, míg az elődöntőkre és a fináléra a fővárosi Papp László Sportarénában kerül sor.

A látogatás végén Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke - egyben az Európa-bajnokság fővédnöke - a Parlamentben fogadta az EHF bizottságának tagjait, valamint a torna szponzorait, s támogatásáról biztosította az egybegyűlteket.