Vágólapra másolva!
Szerdán dőzsölhetnek a kosárlabdasport honi szerelmesei: délután ötkor Pécsett megtekinthetik a Magyarország-Olaszország női Európa-bajnoki selejtezőt, majd este hétkor a magyar férfiak a világbajnoki bronzérmes Németországot fogadják a Körcsarnokban, ugyancsak kontinensbajnoki kvalifikációs mérkőzésen. Tétje már csak Zsoldos András fiai számára van az összecsapásnak, ugyanis ők győzelem esetén már szinte biztosan ott lehetnek a jövő évi, belgrádi Európa-bajnokság döntőjében.

A német férfi válogatott szerdán délután érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre, az érkezők között ott volt Dirk Nowitzki, a világ egyik legjobb kosárlabdázója, a Dallas Mavericks évi tizenötmillió dollárt kereső, 213 centis, 26 éves megasztárja is.

A fekete sapkát, égszínkék pólót viselő Nowitzki - fején mp3-lejátszója fülhallgatójával - végigcsörtetett a várótermen, senkihez nem szólt egy szót sem, csupán a szurkolóit elégítette ki: két sráccal is fényképezkedett, adott néhány autogramot, majd eltűnt a csapatbuszban.

Patrick Femerling, a válogatott 214 centis, 29 éves centere, az Alba Berlint, az Olympiakoszt, a Barcelonát megjárt sztár, aki jelenleg a Panathinaikosz kosarasa viszont szívesen nyilatkozott az [origo]-nak.

"Ahhoz, hogy már matematikailag is csoportgyőztesek legyünk, győznünk kell szerdán este Budapesten. Őszintén szólva az a célunk, hogy veretlenül menjünk végig a selejtezőn. Eddig négyből négyet sikerült nyernünk, de messze a legnehezebb meccsünk a braunschweigi volt, amelyen vesztett állásból fordítottunk Magyarország ellen.

- Szerdán mire számít?
- Még szigorúbb összecsapásra, mint odahaza. Szurkolói előtt még veszélyesebb ellenfél Magyarország.

- Nem fájt a szíve, amikor nézte az athéni olimpiát?
- Dehogynem. Arra gondoltam, hogy világbajnoki bronzérmes létünkre kijuthattunk volna az olimpiára, ha egy kicsit jobban odafigyelünk a tavalyi stockholmi Európa-bajnokságon. Sajnos, nem számoltunk az olaszokkal...

Garris nélkül
Stefano Garris, az Alba Berlin kosarasa vírusos megbetegedés miatt nem tarthatott társaival Budapestre. A braunschweigi, 82-72-es német sikerrel végződött mérkőzésen a kezdőcsapatban helyet kapó játékos (aki egy triplát dobott összesen) ezúttal tehát nem léphet pályára a magyarok ellen, helyére Dirk Bauermann szövetségi kapitány nem hívott be új kosarast a keretbe.
- Miként senki sem. Majdnem megnyerték az olimpiát is...


- Mit gondol, Németországból is lehet ilyen meglepetéscsapat?
- Hogyne. Csak ugyanilyen szorgalmasan kell dolgoznunk, mint eddig, s beépíteni a tehetséges fiatalokat. Akkor jövőre akár az Eb-t is megnyerhetjük.

Sitku Ernő könnyen szembe kerülhet Femerlinggel és Nowitzkivel is a körcsarnokbeli Eb-selejtezőn. A 208 centis, 32 éves center a magyar esélyeket latolgatta: "Itthon nyerni szeretnék, még akkor is, ha - várakozásainkkal ellentétben - Nowitzki itt van. Hiszen kint, Braunschweigben is nekünk állt a meccs" - mondta a Paks klasszisa.

- El tudnak már számolni a szombati, belgiumi vereséggel, amely rettenetesen megnehezítette a dolgukat?
- Soha nem is fogunk tudni, azzal együtt, hogy irdatlan bírói csalás áldozatai lettünk. Ettől függetlenül egy Belgiumot meg kellett volna vernünk.

- Mi hozhatja meg az olyannyira remélt magyar győzelmet?
- A szüntelen összpontosítás, a jó távoli dobások és a szigorú védekezés. No és persze az sem ártana, ha a bírók nem védenék túlzottan Nowitzkit.

a férfi C csoport állása:
1. Németország 8 pont (4/0)
2. Magyarország 6 (2/2)
3. Belgium 5 (1/3)
4. Ukrajna 5 (1/3)

Az eddigi négy meccsén nyeretlen, Rátgéber László irányította női együttes már matematikailag is elveszítette minden reményét az egyenes ági továbbjutásra. (A "hátsó ajtón" még van lehetőség a kvalifikációra, a jövő augusztusi pótselejtező megnyerésével.)

a női A csoport állása:
1. Franciaország 8 pont (4/0)
2. Litvánia 7 (3/1)
3. Olaszország 5 (1/3)
4. Magyarország 4 (0/4)

Ch. Gáll András