Vágólapra másolva!
Pénteken a Magyarországon edzőtáborozó Filipposz Veriasz férfikézilabda-csapata megmérkőzik a magyar bajnok Fotex-Veszprémmel. A mérkőzés kulcsfigurája a görögök új szerzeménye, Éles József lesz, aki ezen a találkozón búcsúzik el a helyi közönségtől. A görögök a hét végén még két meccset játszanak: szombaton a Dunaferr, vasárnap a Pick-Szeged lesz az ellenfél.

Rangos mérkőzésre kerül sor pénteken este, 18.30-kor Veszprémben, ahol a városi sportcsarnokban a görög Filipposz Veriasz férfikézilabda-csapata vendégszerepel. A találkozón pályára lép az egykori helyi kedvenc, Éles József is, akinek ez lesz a veszprémi búcsúfellépése (tv: Sport1)

A 34 esztendős irányító-átlövő 179 alkalommal szerepelt a válogatottban, 828 gólt ért el. A Fotex (és jogelődjei) színeiben 10-szer nyert magyar bajnoki címet, ugyanennyiszer kupát, tagja volt az 1992-es KEK-győztes és a 2002-es Bajnokok Ligája-döntős együttesnek. A válogatottal világbajnoki 4. helyezést szerzett 1997-ben, háromszor játszott a világválogatottban, s háromszor végzett a vb-góllövőlista második helyén.

A klasszis nyáron szerződött a görög Veriaszhoz, amely éppen Magyarországra tervezte edzőtáborát. A görögök pénteken a Fotex, szombaton a Dunaferr, vasárnap pedig a Pick-Szeged ellen lépnek pályára. Az együttes több új játékost igazolt a holtidényben, Éles mellett az egykori szegedi beállós, Doros Ákos is oda távozott. Érkezett még a 24 éves, 80-szoros görög válogatott Szavasz Karipidisz, aki tavaly a Panellinios legeredményesebb játékosának bizonyult. Érdekesség, hogy a jobbszélen az a Dimitrisz Cimurtosz a vetélytársa, aki a múlt idényben 141 góllal a Verisz legjobbja volt... George Vakalisz a Kalamariától jött, s a klub négy juniorjátékost is a felnőtt csapathoz irányított.

Ami a magyarokat illeti: a Fotex játékosállományában annyi változás történt, hogy Éles mellett távozott a világbajnok horvát beállós, Bozidar Jovic, aki nem fogadta el a klub által felkínált szerződésmódosítást, ezért a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak egymással, s a játékos a Zamet Rijeka együttesébe szerződött. Cifra Tibor és Gyáfrás Dávid Győrbe, Várnai Csaba Pécsre ment, egyetlen új igazolásként a szegedi Buday Dániel költözött Veszprémbe. A hírek szerint a spanyol Ciudad Real továbbra is Mirza Dzombát szeretné, ám a szélső idén még biztosan marad.

Szombaton a Dunaferr lesz a Veriasz ellenfele, az újvárosiak most érkeztek haza Rijekából, ahol a Zamet Rijeka ellen léptek pályára, s a két találkozó egyikén nyertek (32-28), a másikon pedig vereséget szenvedtek (26-27).

A vasárnapi ellenfél, a Pick-Szeged a Hévízen és Keszthelyen megrendezett Balaton-kupán szerepelt, ahol az első napon az osztrák Köflach (33-24) és a német Obernburg (30-27) ellen nyert, a másodikon pedig a Pécset (29-18), illetve az Elektromost (30-18) verte meg. Ám a fináléra elfogyott a lendület, kiütköztek a hibák, így a Tatabánya kisebb meglepetésre 25-22-re verte a bajnoki ezüstérmest.