Vágólapra másolva!
Keddtől vasárnapig rendezik Svédország öt városában a férfi kézilabda-Világkupát. Az A csoportban szerepel az Eb-aranyérmes házigazda, valamint a dán, az egyiptomi és a világbajnok francia válogatott. A másik kvartettben az Eb-második németek mellett az oroszok, a jugoszlávok és az izlandiak játszanak.  Az első három napon a csoportküzdelmekre kerül sor, szombaton az elődöntőket, vasárnap a helyosztókat rendezik.

Az A csoport nagy esélyese a házigazda svéd együttes lehet, amely hazai közönség előtt az év elején már bebizonyította, képes nagy versenyt nyerni - akkor éppen az Európa-bajnokságot nyerte meg az együttes, a fináléban Németországot legyőzve. A szakvezetés gondjait az okozhatja, hogy a csapat kapitánya, Stefan Lövgren könyöksérülés miatt nem léphet pályára. A világklasszis minimum két hónapos pihenőre szorul. A hírek szerint több játékos játéka is kérdéses, de várhatóan Wislander, Boquist, Ahlm és Larholm is pályára lép.

Hazai siker a franciaországi kézilabda-vb-n (2001.02.04.)/sport/csapat/20010204hazai.html

A csoport másik nagy favoritja a világbajnoki cím védője, Franciaország, amely a tornát már a három hónap múlva kezdődő, portugáliai vb-felkészülés nyitóállomásának számítja. "Spanyolországot leszámítva a világ élmezőnye vesz részt a svéd Világkupán, amely azért fontos, mert szeptember és jövő február között az egyetlen olyan időpont, amikor komoly tornát lehet rendezni. A viadalt már a vb-felkészülés jegyében szemlélem, sok játékos kap lehetőséget, akik bekerülhetnek a vb-csapatba. Mindenki megmutathatja, képes meghalni a csapatért, s a világ pedig megnézheti, még éhesek vagyunk a sikerre" - jelentette ki Claude Onesta szövetségi kapitány. A csapatot egyébként megtizedelte a sérüléshullám is, így nem játszhat a nagy nevek közül Patrick Cazal, Daniel Narcisse és Guillaume Gille sem. Lehetőséghez jut viszont Seufyann Sayad (Chambery) és az a Francois-Xavier Houlet (Gummersbach), aki utoljára tíz éve szerepelt a nemzeti együttesben.

A dán és az egyiptomi válogatott sem teljesen "outsider": a skandinávok a februári Eb-n a harmadik volt, míg a legjobb afrikai együttes a franciaországi vb-n a negyedik. helyen zárt.

Fantasztikus fináléban nyertek a svédek (2002.02.03)/sport/csapat/kezilabda/20020203svedorszag.html

A B csoportban a német, a jugoszláv és az orosz válogatott számít esélyesnek. Előbbi a Világkupa címvédője, mellesleg a legutóbbi Európa-bajnokság ezüstérmese, s ahogy Heiner Brand kapitány elmondta, mindig győzelmi reményekkel lépnek pályára. "Győzelem reményében érdemes csak játszani, de nem mindig az eredmény számít. Jelenleg például meg kell találnunk a megfelelő csapatot a vébére, tesztelünk, kísérletezünk. Sajnos a csapatkapitány, Frank von Behren súlyos sérülése miatt nem tarthat velünk, hogy ki lesz a helyettese, még nem tudom. Előbb kikérem a csapat véleményét" - nyilatkozta a tréner. A GWD Minden játékosát várhatóan Christian Rose (SG Wallau-Massenheim) pótolja majd. A csapat gerincét a Lemgo öt klasszisa, Daniel Stephan, Markus Baur, Christian Schwarzer, Florian Kehrmann és a kapus, Christian Ramota adja.

A csoportban talán Izland nem reménykedhet egyedül a továbblépésben, a vb-bronzérmes jugoszlávok, illetve a olimpiai bajnok oroszok azonban bejuthatnak az elődöntőbe. A jugók helyzetét nehezíti, hogy három kapusuk közül egyik sem utazik Svédországba, így sem a veszprémi Sterbik Árpáddal, sem a szegedi Puljezeviccel nem számolhat Zoran Kurtes, a közelmúltban kinevezett szövetségi kapitány.