Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen három góllal kikapott a világbajnoki második Norvégiától Egerben.

Magyarország-Norvégia 21-24 (9-12)
gól: Pádár, Lovász 4-4, Brigovácz 3, Ferling, Siti, Farkas, Kulcsár 2-2, Szrnka, Tóth 1-1, illetve Sorlie 5, Hovind, Sandve 4-4, Larsen, Hundvin, Hilmo, Olsson 2-2, Dyhre, Harsaker, Hammerseng 1-1

A csütörtöki 35-24-es és a pénteki, 31-29-es sikerhez hasonlóan a harmadik mérkőzés elején is jól kezdtek a magyarok, a 20. percig vezettek. Ekkor viszont kisebb hullámvölgybe kerültek, ezt kihasználták a vendégek, fordítottak és a szünetig három góllal elhúztak.

Női kézilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=5544

A folytatásban is jól védekeztek a csapatok, a két kapus, Sugár és Tjugum több ziccert hárított. Aztán nagyobb sebességre kapcsoltak a skandinávok, fokozatosan növelték előnyüket, a 41. percben már 19-12-re vezettek. Az utolsó negyedórában a hazaiak sokkal ötletesebben játszottak, de ez is kevés volt: a norvégok megérdemelten győztek.