Vágólapra másolva!
Idegenbeli körútjának hatodik állomásán, a pittsburghi Mellon Arenában elfogyott a hármas nyerőszériával érkező Washington Capitals ereje: a hazaiak 6-2-re lemosták Jaromir Jagrékat. Ezzel a Pingvineknek még maradt halvány esélye a playoffba jutásra, annak ellenére, hogy a csapat három szupersztárja, Mario Lemieux, Martin Straka és Robert Lang egyaránt sérült. A Buffalo roppant fontos győzelmet aratott Ottawában, a Vancouver viszont végzetes vereséget szenvedett hazai pályán az Edmontontól.

Jagrnak nem igazán megy volt csapata ellen: ebben a szezonban négyszer találkozott a Pittsburgh és a Washington, s két Pingvin-győzelem, valamint két döntetlen a mérleg. "Olyan fáradt voltam, hogy az ütőmet is alig tudtam emelni" - mondta Jagr, aki ennek ellenére adott egy gólpasszt. A hazaiaknál Randy Robitaille egy gólt és két gólpasszt jegyzett, s Alekszej Kovaljov is folytatta jó sorozatát két asszisztjával. Az orosz csatár 59 meccsen 69 pontnál tart.

Tampában a rendes játékidő 3-3-ra végződött. A hosszabbításból már csak 24,5 másodperc volthátra, amikor Bill Guerin, a vendég Boston szélsője óriási passzt kapott Axelssontól, rávezette a korongot a hazaiak csodakapusára, az orosz Nyikolaj Habibulinra, majd beütötte a Bruins győztes találatát. A Boston ötödször nyert sorozatban, 92 pontja van, s négy ponttal vezet a keleti főcsoportban a második helyezett Philadelphia előtt. Legutóbb a legendás Bobby Orr idején játszott ilyen jól és eredményesen a csapat, olyan harminc évvel ezelőtt...

Eredmények:
Chicago Blackhawks - St. Louis Blues 4-3
gól:
Daze 2, Nylander, Thomas, illetve Demitra, Mellanby, Tkachuk

Dallas Stars - Anaheim Mighty Ducks 1-2
gól:
Kirk Muller, ill. Bylsma, Rucchin

Ottawa Senators - Buffalo Sabres 2-3
gól:
Redden, Ylonen, ill. Campbell, Dumont, Rasmussen

Pittsburgh Penguins - Washington Capitals 6-2
gól:
Hrdina, LaCouture, Morozov, Robitaille, Rozsival, Petersen, ill. Bondra, Klee

Tampa Bay Lightning - Boston Bruins 3-4
gól:
Lecavalier, Prospal 2, ill. Guerin, Lapointe, Murray, Sweeney

Phoenix Coyotes - Los Angeles Kings 4-0
gól:
Doan, Handzus, Langkow, Savage

Vancouver Canucks - Edmonton Oilers 0-2
gól:
Smyth, Comrie

Ch. Gáll András

Korábban:

Hasek a bajnoktól sem kapott gólt

Fórum:

NHL, de főleg Capitals