Vágólapra másolva!
Mármint Pavel, az idősebbik fivér, aki mióta Miamiból New Yorkba szerződött, minden meccsén ütött gólt, s csütörtökön Ottawában segítette fölényes győzelemhez a playoffba jutásért kétségbeesett küzdelmet folytató együttesét. Nagyon nyomul a Washington is, a fővárosiakat a káprázatos formába lendült Jaromir Jagr vezeti. Másodszor kapott ki egymás után a bajnok Colorado, az éllovas Detroit pedig Szergej Fjodorov két góljának köszönhetően növelte előnyét a tabella élén.

Bure és Tom Poti, a másik - Edmontonból igazolt - új szerzemény egyformán egy gólt és egy gólpasszt jegyzett, Bure, az "Orosz Rakéta" Eric Lindros találatához asszisztált.

Jagr két-két gólt és gólpasszt produkált a keleti éllovas Toronto otthonában aratott győzelem során. A kladnói varázsló utóbbi négy meccsén kilenc pontot (öt gól, négy gólpassz) jegyzett, s hatvankilenc pontjával már negyedik a liga pontlistáján, éppen befogva Adam Oates-t. Amióta a veterán elment Washingtonból, egyszer sem kapott ki a Capitals.

A negyvenéves Ron Francis megint ütött egy gólt, már hatvannyolc pontnál tart - majdnem ott, mint Jagr -, elérte a huszonöt gólt, és még csapata, a Carolina is győzött. Francis karrierje 1560 mérkőzésén 512 gólt, 1180 asszisztot és 1692 pontot halmozott fel.

Eredmények:
Carolina Hurricanes - Florida Panthers 3-2
gól:
Brind'Amour, Francis, Gelinas, illetve Ozolinsh, Wiemer

New York Islanders - Vancouver Canucks 3-2
gól:
Czerkawski, Isbister, Yashin, Bertuzzi, Naslund

Ottawa Senators - New York Rangers 2-5
gól:
Hnidy, Hossa, ill. Bure, Fleury, Lindros, McCarthy, Poti

Philadelphia Flyers - Anaheim Mighty Ducks 2-1
gól:
Gagne, LeClair, ill. Friesen

Columbus Blue Jackets - Detroit Red Wings 2-3
gól:
Spacek, Whitney, ill. Fjodorov 2, Maltby

Buffalo Sabres - Boston Bruins 1-2
gól:
Afinogenov, ill. Boynton, Samsonov

Toronto Maple Leafs - Washington Wizards 3-4
gól:
Roberts 2, Reichel, ill. Jagr 2, Kucera, Zubrus

Los Angeles Kings - Colorado Avalanche 3-1
gól:
Allison, Boucher, Bednar, ill. Vrbata

Nashville Predators - New Jersey Devils 3-4
gól:
Johnson 2, Timonen, ill. Brylin 2, Langenbrunner, Nieuwendyk

Calgary Flames - San Jose Sharks 1-4
gól:
Shantz, ill. Graves, Nolan, Stuart, Thornton

Ch. Gáll András

Korábban:

Meglepő Devils-siker Chicagóban

Fórum:

NHL, de főleg Capitals