Vágólapra másolva!
Szerdán sorsdöntő kupamérkőzések várnak a két soproni nőikosárlabda-élcsapatra. A GYSEV Törökországba utazott, Balogh Juditék Isztambulban vendégszerepelnek, a hazai pályán félelmetes Fenerbahce otthonában lépnek pályára Euroliga-meccsen. A Soproni Postás a Sportcentrumban írhat sporttörténelmet, mert amennyiben legyőzi a jugoszláv bajnok Hemofarm Vrsec együttesét, fennállása legjobb nemzetközi eredményét elérve bejut a Ronchetti-kupa mezőnyének legjobb nyolc együttese közé.

A Fenerbahce együttese az Euroligában leginkább hazai pályán vitézkedett, Isztambulban öt mérkőzéséből négyet megnyert, legyőzte többek között a Gdyniát és a Valenciát is. "Ahogy a múlt héten a cseheknek, most a törököknek is ez a meccs az utolsó esélyük arra, hogy versenyben maradjanak a négy közé jutásért, azaz a rájátszásért" - mondta Farkas Sándor, a GYSEV edzője., majd így folytatta: "A Fenerbahce centerposzton nagyon erős, az orosz Zakaluzsnaja és az amerikai McCulley egyaránt tizenhat pont körüli meccsenkénti dobóátlagot nyújtott eddig az Euroloigában. A törökök meccseinek elemzésekor feltűnt, hogy Isztambulban van bizonyos lejtése a hazai pályának, és abban a térségben nekem csöppet sem tűnik megnyugtatónak, hogy izraeli-görög bírópáros vezeti a meccset. Játékosaimat megpróbáltam fejben is felkészíteni arra, hogy esetleg lejteni fog Iszambulban a pálya, és nem felénk. Remélem, sem a játékosok keze, sem pedig a föld nem fog remegni." A múlt hét második felében kisebb bokasérülést szenvedett Eördögh Edit hétfőn már edzett. A szakvezető azonban biztos benne, hogy a bedobó szerda estére teljes értékű harcos lesz.

Ha nyer a jugoszláv bajnok Hemofarm Vrsec ellen a Soproni Postás, akkor továbbjut. Ha pedig továbbjut, az egyesület történetének legnagyobb nemzetközi sikerét éri el a Ronchetti-kupában a legjobb nyolc közé jutással: "A lányoknak nem szabad, hogy eszükbe jusson, hogy kint döntetlent értünk el, játsszanak csak úgy, mintha húsz pontos hátrányban lennénk, s azt kellene ledolgozni" - vélekedett Meszlényi Róbert, a Postás szakvezetője. "Nagyon nehéz meccs lesz, a Hemofarmnak öt 190 centis vagy afölötti játékosa van, nagyon magas szerkezetű ellenféllel szemben lépünk pályára. Játékosai nemcsak magasak, hanem képzett, jó nevű kosarasok, Sztankovic az Eb-n ötödik helyezést elért válogatott első irányítója volt, és Bjelica a 190 centis bedobó is játszott Franciaországban, edzőjük, Miroszlav Popov pedig egyben a szövetségi kapitány. Már két nappal a találkozó előtt, hétfőn megérkeztek Sopronba, s igyekeznek minél jobban megismerkedni a körülményekkel. Ellenük csak a korábbinál gyorsabb játékkal van esélyünk. Nagyon bízom benne, hogy a soproni szurkolók segíteni fognak nekünk abban, hogy a csapat elérje fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét."

Ami a vakbélgyanús panaszok miatt a legutóbbi bajnokit kihagyó Ambrus Erzsébetet illeti, a szezon során kitűnően teljesítő kosaras csupán kedd délután edzett először, de a szakvezető bízik benne: hozni fogja magát szerdán. A GYSEV mérkőzése 17, a PVSK-é 17.30 órakor kezdődik.

Kiesett a BSE a Ronchetti-kupából

A BSE magabiztos győzelmet aratott az osztrák Klosterneuburg ellen a Ronchetti-kupa nyolcaddöntőjének budapesti visszavágóján, de nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen szerzett huszonegy pontos hátrányát, így kiesett.

Nyolcaddöntő, visszavágó:
BSE - Klosterneuburg (osztrák) 66-53 (17-12, 13-15, 15-10, 21-16)
továbbjutott:
a Klosterneuburg 122-114-es összesítéssel.

Ajánlat:

Rátgéber szerint fárad a PVSK

Korábban:

Nehéz kupameccs vár a GYSEV-re és a Postásra

Botár László