Vágólapra másolva!
Utolsó előszezon-mérkőzését a Connecticut állambeli Uncasville-ben játszotta a Washington Wizards, az ellenfél a Boston Celtics volt. Jordanék nem a legjobb előjelekkel készülhetnek a keddi bajnoki rajtra, mert 107-93 arányú vereséget szenvedtek.

Maga Jordan 30 percet töltött a pályán, ez idő alatt 9/20-as mezőnymutatóval 21 pont, öt lepattanó, 2 labdalopás és egy aszsiszt volt a teljesítménye. Ezúttal is bebizonyította, hogy még mindig nagyon tud kosárlabdázni, miként azt is, hogy nem érte még el csúcsformáját. Kwame Brown, a Wizards 19 éves újonca, a draft egyes sorszámú kiválasztottja most játszott legjobban az előszezonban, 30 perc alatt 13 pont, 6-6 lepattanó és assziszt, továbbá két blokk került a neve mellé.

A Celtics legjobbja 32 pontjával Antoine Walker volt. "Nem hiába játszottam renegeteg edzőmeccset Jordannel a nyáron" - mondta a bostoni csatár a meccs után. "A sok közös gyakorlásnak máris megvan az eredménye."

A Wizards nyolc bemutató meccséből csak kettőt tudott megnyerni, annak ellenére, hogy Jordan 22,3 pontos átlagot produkált. "Csalódottak vagyunk, jómagam és Doug Collins edző is. Sokat kell javulnunk keddig, a New York-i idénynyitóig" - mondta a tétmérkőzést 1998 júniusa óta nem játszott Jordan.

Uncasville egyébként - amint azt nyilván a nevéből is kitalálták - egy indián település, amelynek Jordanék vendégjátékával avatták fel vadonatúj szerencsejáték-barlangját, a Mohegan Sun Casinót, valamint a tízezres sportcsarnokot. A komplexumban működik Jordan két étterme is, a Michael Jordan's Steakhouse és a Jordan 23 Sportcafe. Mindkét vendéglátóipari egység dugig tele volt péntek este, a legtöbbet a "The Comeback" (Visszatérés) fantázianevű koktélból adták el...

Ch. Gáll András

Korábban: