Vágólapra másolva!
Szerdán teljesült az, amire Meszlényi Róbert, a Soproni Postás-Tabán Trafik szakvezetője azóta várt, amióta a klub vezetése kialakította a játékoskeretet. Először tréningezett együtt a komplett csapat. Visszatért az Eb-ről Csákány Emőke, és megérkezett a tavaly a szlovák Ruzomberokban szerepelt ukrán kosaras, Olga Slijakova. Az idilli állapot azonban mindössze egy napig tart, a csapat csütörtökön reggel Slijakova nélkül Lengyelországba utazik egy nemzetközi tornára.

- Igaz, hogy az ukrán válogatottnál a játékosoknak kellett volna fizetni az Eb-re való kiutazást valamint kint az étkezést? - érdeklődtünk a Postás frissiben érkezett játékosától.
- Igen, emiatt többen nem vállaltuk a szereplést, így többek között a tavaly a Valenciennesben játszó Sziljanova sem.

- Mit gondol, ha önök ott vannak Franciaországban, hol végzett volna Ukrajna nemzeti együttese?
- Úgy gondolom, ha a legerősebb csapattal áll fel a válogatott, bekerült volna az első öt közé.

- Mit csinált azt követően, hogy otthagyta az együttest?
- Egyedül edzettem, ám az utolsó pár otthon töltött napban rengeteget kellett rohangálnom, intézkednem Magyarországra jövetelem kapcsán a különböző papírok miatt, talán ezért is fáradtam el az edzésen, de azon leszek, hogy minél előbb utolérjem magamat, és persze a többieket is.

- Mi volt pályafutása során eddig a legnagyobb sikere?
- Ha még nagyon fiatalon is, de tagja voltam az 1995-ben Csehországban, Brnóban Európa-bajnokságot nyert ukrán válogatottnak.

- Információink szerint elég sokoldalú kosaras...
- A hármas és a négyes poszton szoktam kosarazni, mindkét helyen egyformán szeretek játszani.

Slijakova megérkezett, a Postás többi játékosa csütörtök hajnalban elutazik. Meszlényi Róbert együttese nagyszabású nemzetközi tornán szerepel Lengyelországban, ahol orosz és lengyel együttesek mellett szerepel a soproniak jó ismerőse, a tavaly a Ronchetti-kupától a gárdát hamar búcsúztató osztrák Klosterneuburg, valamint az a cseh Lineltex, amellyel az idei kiírás első körében találkozik a Postás. Slijakova azért nem tart a többiekkel, mert nincs cseh és szlovák vízuma. Az előbbit minél előbb meg kellene kapnia, hiszen a már említett Ronchetti-találkozó három hét múlva lesz a cseheknél. Míg a többiek kint jászanak, az ukrán hökgy Meszlényi utasításai szerint egyedül készül, fut és erősít, délutánonként pedig az ifikkel edz.

Botár László

Korábban:

Megérkezett a Soproni Postás amerikai légiósa