Vágólapra másolva!
Szomália sportért felelős minisztere az országos atlétikai szövetség elnökének felfüggesztésére szólította fel a nemzeti olimpiai bizottságot egy nappal azután, hogy a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon az ország képviseletében indult "sprinter" több mint 21 másodperc alatt ért végig a 100 méteres távon.

Nasra Abukar Ali "vágtájának" felvétele az interneten futótűzként terjedt, így rövid időn belül az egész világ láthatta, hogy a túlsúlyos, a legkevésbé sem sportoló alkatú hölgyet a rajt után állva hagyják vetélytársai, és

végül a győztestől több mint 10 másodperccel lemaradva kocog be a célba.

A futó produkciója roppant kínos helyzetbe hozta a kelet-afrikai országot, amelynek kormánya nyilvánosan bocsánatot kért. A sportminisztérium a nemzeti olimpiai bizottsággal gyors vizsgálatot folytatott le, amelyben kiderült, hogy Nasra Abukar Ali nem atléta, de még csak nem is sportoló, az ország egyetemi uniója pedig azt közölte, hogy nem is küldött Kínába versenyzőt női 100 méteren.

Mohamed Barre Mohamud miniszter szerda éjszaka a bocsánatkérésen túl bejelentette, határozottan azt kéri az olimpiai bizottságtól, hogy az atlétikai szövetség elnökét, Khadijo Aden Dahirt

függessze fel, egyúttal jelezte, hogy jogi eljárást kezdeményez a szövetség első emberével szemben, aki rokoni kapcsolatban áll Abukar Alival.

"Khadijo Aden Dahir visszaélt hatalmával, és súlyosan rontotta az ország hírnevét" - mondta a politikus, aki azt is jelezte, hogy nem csupán a szövetségi elnököt, hanem minden olyan személyt beperelnek, akinek köze volt ahhoz, hogy Abukar Ali részt vehetett a versenyen.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.