Vágólapra másolva!
A budapesti atlétikai világbajnokság péntek délelőtti programjában a tízpróbázók kezdték meg a kétnapos versenyüket, valamint női magasugrásban és férfi gerelyhajításban a selejtezőkre került sor. Előbbiben Fekete Fédra az egyéni csúcsához közel teljesített, de lemaradt a döntőről; míg utóbbiban a nyáron óriási bravúrral országos csúcsot dobó és U20-as Európa-bajnokságot nyerő Herczeg György sem került be a vasárnap esti fináléba.

Minden szabadtéri atlétikai világversenyen van egy olyan délelőtt, amelyen (különösen a német és az észt drukkerek legnagyobb örömére) a tízpróbázók játsszák a főszerepet – a budapesti eseményen pénteken volt ez a napszak. A címvédő Kevin Mayer indulása Achilles-ín sérülés miatt bizonytalan volt, de a francia világbajnok végül ott volt a nyitószám, a 100 méter rajtjánál. Ám az látszott, hogy nem teljesen egészséges, hiszen a célbaérés után azonnal levette a bal cipőjét, és a földön ülve masszírozta a lábát.

Ezúttal a kezdetben felhős égbolt is segítette az atlétákat, ugyanis ezáltal nem volt akkora hőség, mint a korábbi napokban, ez pedig az eredményekben is meglátszott. A leggyorsabb távon a 24 indulóból hárman megdöntötték az egyéni csúcsukat, további kilenc tízpróbázó pedig az idei legjobbján javított. A számot az olimpiai bajnok Damian Warner nyerte, aki 26 pontos előnyre tett szert az összetettben.

A magyar versenyzők közül először Fekete Fédra mutatkozott be pénteken: a 25 éves magasugró az A csoportnak fenntartott szőnyegen selejtezett.

Fekete a kezdőmagasságán, 175 cm-en elsőre átjutott, a 180 cm-t pedig másodjára sikerült teljesítenie a magyar közönség nagy örömére.

A szabadtéri egyéni csúcsának megfelelő 185 cm-es magasságon már nem volt sikeres kísérlete a magyar atlétának, így Fekete Fédra a 33. helyen fejezte be a világbajnokságot. A legnagyobb esélyesek, köztük Jaroszlava Mahucsik, Nicola Olyslagers és a címvédő Eleanor Patterson mind könnyedén kerültek be a végül 15 fős fináléba.

Fekete Fédra 180 cm-ig jutott a női magasugrás selejtezőjében Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tízpróbázók rövid szünet után távolugrással folytatták a versenyüket. Mayer itt is nagyot szenvedett és nem mozgott túlságosan biztatóan, az ugrásai után bicegett is, de egy 725 cm-es ugrással úgy tűnt, életben tartotta a reményeit egy harmadik vb-címre. Ez viszont a számon belül bő százpontos lemaradást jelentett a legjobbakhoz képest, így

összetettben már ekkor 238 pont volt a hátránya a két szám után éllovas Warnerhez képest.

A távolugrást egyébként a németek 23 éves rekordere, Leo Neugebauer nyerte egyéni csúcsot jelentő 800 cm-es ugrással.

Fekete mellett a nap másik magyarja a nyáron országos csúcsot (és U20-as Európa-rekordot) döntő és U20-as Európa-bajnokságot nyerő Herczeg György volt. A Ferencváros atlétája azóta betöltötte a 19. életévét, és ilyen előjelekkel készülhetett élete első felnőtt viágbajnokságára. Herczeg a B csoportban kapott helyet, azaz addigra már kiderült, hogy az A csoportban csupán az olimpiai bajnok Neeraj Chopra dobta meg a 83 méteres selejtezőszintet, és összesen négyen teljesítettek a bűvös 80 méter felett.

Herczeg György élete első világbajnokságát teljesítette 19 évesen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Herczeg a csoportján belül rögtön elsőként haíjthatott, és az első kísérlete 72,31 méterig szállt. Másodikra ezen jelentősen tudott növelni, és egészen 76,18 méterig jutott. Ám az már akkor is biztos volt, hogy a fináléba kerüléshez ezen még jó három méterrel tovább kell javítani az utolsó sorozatban. Végül az előrelépés és a továbbjutás sem sikerült harmadikra:

a 76,18 méteres dobásával Herczeg a 23. helyen fejezte be a világbajnokságot.

Összesítésben 79,78 méter kellett a döntőbe kerüléshez, ami nagy meglepetésre a világbajnok Julius Yegónak és a címvédő Anderson Petersnek nem sikerült; a selejtezőszintet pedig Choprán kívül csak az olimpiai ezüstérmes Jakub Vadlejchnek és a pakisztáni Arshad Radeemnek sikerült teljesítenie.

A program a tízpróbázók súlylökésével zárult, amelyhez

Kevin Mayer már nem állt oda: a franciák kétszeres világbajnoka a sérülése miatt úgy döntött, feladja a tízpróba küzdelmeit.

A súlylökésben végül szintén Neugebauer volt a legeredményesebb: a német újabb egyéni csúcsot, 17,04 métert ért el, amellyel mindenkit legalább egy méterrel megelőzött. Neugebauer ezzel az összetettben is átvette a vezetést Warnertől 96 ponttal, míg a harmadik Pierce Lepage lemaradása 124 pont hét számmal a vége előtt.

A budapesti atlétikai világbajnokság pénteken este 18:30-tól folytatódik a Nemzeti Atlétikai Központban többek között négy fináléval, valamint Kéri Bianka és a férfi és női 4x100 méteres magyar váltók szereplésével.