Vágólapra másolva!
Joe Kovacs kétszeres világbajnok súlylökő szerint a 22,94 méteres vb-csúcshoz közeli teljesítmény kell majd augusztusban a budapesti atlétikai vb-n az aranyéremhez.

A magyar gyökerekkel rendelkező amerikai klasszis a 23,37 méterrel világcsúcstartó honfitársa, Ryan Crouser mögött második lett kedden a Székesfehérváron rendezett Gyulai Memorialon, és elmondása szerint azért tervezte be a magyar viadalt, mert mentálisan nagy löketet ad neki, hogy a szezon legfontosabb részében már dobókörbe állt Magyarországon, így amikor visszajön a vb-re, már biztosan jobban tud majd teljesíteni.

"Atlétaként ez az év csúcspontja, és néha azt mondom, hogy egyedül ez a verseny számít, mivel a többi viadal csak körítés, illetve a felkészülés része, emellett némelyik verseny pénzdíjas, ami szintén fontos a családi élet szempontjából, de a világbajnokság a legfőbb cél. Ebben az évben pedig a budapesti vb időpontját karikáztam be a naptáramban, mert ez a legfontosabb nap, és az a célom, hogy ezen a napon maximálisan felkészült legyek fizikálisan" - mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére a kétszeres olimpiai ezüstérmes atléta.

Joe Kovacs szerint képes lehet arra, hogy világcsúcsot dobjon a budapesti vb-n Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

"Kétszeres világbajnokként és kétszeres vb-ezüstérmesként, valamint olimpikonként tudom, hogyan kezeljem mentálisan a nyomást versenyen az éremszerzéshez" - emelte ki Kovacs, aki azt is hozzátette, hogy az idei vb-n nagy szerepe lesz az időjárásnak, ugyanakkor különleges is lesz az egynapos lebonyolítás miatt, mivel a selejtezőt és a döntőt is a vb nyitónapján, augusztus 19-én rendezik.

"Tavaly kétnapos volt a verseny, az egyik nap rendezték a selejtezőket, majd a nap hátralevő részében volt időnk pihenni, és a következő nap volt a döntő" - emlékezett vissza a Eugene-ben lezajlott vb-re, amelyen második lett.

ami 22,90 méter körül lehet most. Ez az egész arról szól, hogy fizikálisan készek legyünk a lehető legmagasabb szinten teljesíteni. Úgy érzem, képes vagyok rá és akár egy 23 méteres világcsúcs is kijöhet belőle" - hangsúlyozta a 34 éves súlylökő. Hozzátette: amikor profi szinten kezdett versenyezni, akkor egy-két vagy maximum hárman voltak, akik képesek voltak 23 méter környékére repíteni a golyót, most viszont már 12-15 olyan atléta van, aki 22 méter fölött tud lökni, ami lényegesen emeli a színvonalat.

"Ryan Crouser és én 23 méter fölött tudunk dobni, ezáltal bármi megtörténhet, egészen a világbajnoki rekordtól a világcsúcsig" - szögezte le. Arra is kitért, hogy "sokkal könnyebb világcsúcsot dobni, mint vb-t nyerni, hiszen a világcsúcsot bármelyik versenyen el lehet érni, akár egy klubversenyen, akár a vb-n. De számomra az a legnehezebb, hogy azon a napon legyek a legjobb formámban, amire mindenki más is készül, de éppen ebből a stresszhelyzetből születnek a nagy eredmények."

Kovacs azt is megemlítette, hogy nagyon kíváncsi már a Nemzeti Atlétikai Stadionra, mert a Gyulai Memorial után nem volt lehetősége megnézni,

de a székesfehérvári dobókör az egyik legjobb, amelyen versenyzett, így abban reménykedik, ehhez hasonló került a budapesti stadionba is.

A budapesti vb-t, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.