Vágólapra másolva!
A dortmundi szuperverseny hatodik fordulójában Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik a 20. lépésben döntetlenben egyezett meg. A moldáviai Viorel Bologan és a "meglepetésgyerek",  a 14 éves ukrán Szergej Karjakin partija is pontosztozkodással végződött. Ebben a csoportban rájátszás dönti el, hogy ki folytathatja  a "felsőházban" a küzdelmet, illetve melyik két nagymester mérkőzhet meg az 5-8. helyért. A másik ágon eldőlt, hogy az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand elsőként, az orosz Peter Szvidler másodikként jutott tovább.

A dortmundi szuperverseny csoportküzdelmeinek utolsó fordulója nem hozott meglepetést. Az orosz Peter Szvidler és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kisebb küzdelem után egyezett meg döntetlenben, s ez mindkettőjük számára az elődöntőbe jutást jelentette. Anand elsőként a másik csoport másodikjával mérkőzik meg a kétjátszmás páros mérkőzésen, míg Szvidler a négyes győztesével csatázik.

A "B" csoport négyesének "sorsa" azonban még nem dőlt el. A várakozásnak megfelelően a nagymesterek az utolsó körben már nem kockáztattak, s ismét két döntetlen született, így négyes holtverseny alakult ki. Következhet este 19 órától a rájátszás. Lékó Péterrel sikerült beszélnem, így a leghitelesebb hírforrásból értesülhettem a tie-break menetrendjéről. "18 óra 40 perckor lesz a rájátszás sorsolása, ahol kiderül, hogy a kétfordulós rapid versenyen milyen sorrendben mérkőzünk meg egymással.

Ezek 10 perces partik lesznek, ahol lépésenként 5 másodpercet kapunk jutalomként. Holtverseny esetén villámpartik döntenek, 5-5 perc és 2 másodperc" - tájékoztatott a feszült pillanatokban is jókedvű nagymester. "Természetesen itt már a szerencse is fontos tényező, de valahogy el kell dönteni a továbbjutást" - búcsúzott Péter, s szekundánsával, Arshak Petroszjannal még az utolsó taktikai megbeszéléseket tartotta meg.

a 6. forduló eredményei
A csoport:
Rublevszkij (orosz, 2666) - Naiditsch (német, 2574) még játsszák
Szvidler (orosz, 2725) - Anand (indiai, 2782) döntetlen (Spanyol megnyitás, 19)

a csoport végeredménye:
1.Viswanathan Anand 4 pont
2. Peter Szvidler 3,5
3. Szergej Rublevszkij 2 (1)
4. Arkadij Naiditsch 1,5 (1)

B csoport:
Bologan (moldáviai, 2663) - Karjakin (ukrán, 2591) döntetlen (Vezércsel, 25)
Lékó Péter (2741) - Kramnyik (orosz, 2770) döntetlen (Spanyol megnyitás, 20)

a tie-break előtti állás:
1-4. Viorel Bologan, Szergej Karjakin, Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter 3 pont.

Lékó,P (2741) - Kramnyik,V (2770)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 He7 10.h3 Hg6 11.Fg5+ Ke8 12.Bad1 Fd7 13.a3 h6 14.Fe3 Fe7 15.Bd2 b6 16.Bfd1 Bd8 17.He2 c5 18.Hc3 Fc6 19.Hd5 Bd7 20.c4 és döntetlen

Bologan,V (2663) - Karjakin,S (2591)
Vezércsel [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.0-0 a6 10.h3 c5 11.Fd3 h6 12.He4 Hxe4 13.Fxe4 cxd4 14.exd4 Hf6 15.He5 Vc7 16.Vxc7 Fxc7 17.Ff3 Hd5 18.Fe3 Fxe5 19.dxe5 Fd7 20.Fd2 Bfc8 21.Bfc1 Fc6 22.a4 He7 23.Fe2 Fd5 24.Bxc8+ Bxc8 25.Fc3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa