Vágólapra másolva!
Saarbrückenben rendezték meg a 74. német sakkbajnokságot. A 42 jogosult és meghívott résztvevő 9 fordulós svájci rendszerű tornán mérte össze erejét.  Pályafutása során második bajnoki címét érte el Luther Thomas, aki egyetlen vereségét éppen a sokáig remeklő 17 éves Naiditschtől szenvedte el. Az ifjú titán már biztos bajnoknak tűnt, egy pont előnnyel vezetett, de a hajrá izgalmait nem bírta. Meglepetés az egykori világbajnok-jelölt, Hübner és Juszupov gyenge szereplése.

A bledi sakkolimpián az Isztambulban ezüstérmet szerzett német válogatott nagy csalódást okozva csak 16. lett. Az éltáblán Lutz mindössze ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott. A legmagasabb Élő-pontszámú német nagymester nem indult el a november 22-30. között Saarbrückenben megrendezett bajnokságon. Hiányzott még a csapat negyedik táblása, Hickl is, a többiek vállalták a megmérettetést. Bledben a német együttes legjobbja Luther volt, aki második számú tartalékként 9 partijából 7 pontot gyűjtött. Nagy érdeklődéssel várták az egykori világnagyságok, Hübner és Juszupov részvételét. A két világbajnok-jelölt Bledben nem szerepelt a német válogatottban, mindketten tiltakoztak a doppingellenőrzés miatt.

A bajnokságon sokáig a legfiatalabb, Arshak Patroszjan tanítványa, Naiditsch vitte a prímet. A 17 éves nagymester remekül játszott, taktikai vénája egészen rendkívüli, alaposan kidolgozott megnyitási rendszereivel sorban gyűjtögette a nagy skalpokat. Különösen tetszetős volt Hübner elleni győzelme, de sokan gondolták, hogy a hetedik fordulóban Luther felett aratott nyerése után már senki nem veheti el tőle a bajnoki címet. A befejező két partiját azonban elbukta, először Gutman, majd a nagymesteri címre pályázó Handke verte meg. Utóbbi játszmában Naiditsch könnyű nyerést hagyott ki.

A pályafutása során második bajnoki címét ünneplő Luther nehezen indult, két remivel kezdett. Utolsó két játszmáját megnyerte, Hübner elleni összecsapása különösen figyelmet érdemel. Inkább a 19. századi romantikus sakkstílust idézte játéka.

Az első helyre rangsorolt Hübner 5 pontjával csak 11. lett, számláján mindössze három nyerés van. Az Élő-pontszáma alapján harmadik Juszupovból is hiányzott az átütő erő, ő kettő partiban győzött, igaz csak egy játszmában kapott ki.

A bajnokság végeredménye:
1. Luther Thomas (2538) 7 pont (6 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség)
2. Graf Alexander (2635) 6,5 (6 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, BH 49,5)
3. Handke Florian (2504) 6,5 (5 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, BH 45,5)
4. Naiditsch Arakadij (2586) 6 (5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, BH 50)
5. Gisbrecht Evgenij (2414) 6 (4 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, BH 46,5)
6. Dautov Rustem (2617) 6 (4 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, BH 45,5)
7. Gutman Lev (2476) 6 (5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, BH 45,5)
8. Bischoff Klaus (2554) 5,5 (3 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség, BH 46)

Válogatás a bajnokság játszmáiból:
Juszupov (2621) - Kersten (2331)
Vezérgyalog megnyitás

1. d4 Hf6 2. Hf3 e6 3. e3 c5 4. Fd3 b6 5. 0-0 Fb7 6. c4!. g6

A sötétre leselkedő veszélyeket már számtalan partiban elért gyors világos nyerés bizonyította. 6. ... Fe7 7. Hc3 cxd4 8. exd4 d5 9. cxd5 Hxd5 10. He5! 0-0 11. Vg4 Hf6 12. Vh4 Hbd7 (Piket gyorsan megfizetett könnyelműsködéséért 12. ... Hc6?? 13. Fg5 g6 14. Fa6!! Hxe5 15. dxe5-tel a tavalyi holland csapatbajnokságon. Semmivel nem jobb 14. ... h6 15. Fxh6 Hd5 16. Vh3 folytatás.) 13. Bd1 He4 14. Vh3 Hdf6 15. d5! Hxc3 16. bxc3 Fxd5 17. Fg5 h6 18. Fxh6 gxh6 19. Vxh6 Vc7 20. Vg5+ Kh8 21. Vh4+ után Beljavszkij már kapitulált is a három évvel korábbi osztrák csapatbajnokságon Juszupov ellen.

7. Hc3 Fg7 8. d5

Juszupov korábban már megjátszotta 8. e4-et is.

8. ... exd5 9. cxd5 Hxd5 10. Hxd5 Fxd5 11. Fxg6 hxg6 12. Vxd5 Hc6 13. e4 Ve7

Kersten rosszul értékeli, hogy középen rekedt királyát mekkora veszélyek fenyegetik. Jobb tervnek bizonyult 13. ... Bh5 14. Fg5 Vc7 15. Bad1 Kf8 folytatás.

14. Ff4! Fxb2?

A mérgezett gyalog leütése hibásnak bizonyult, nem tudjuk meg, hogy Juszupov milyen javítást tervezett az 1998-ban játszott Adams partijához képest: 14. ... Ve6 15. Hg5 Vxd5 16. exd5 He5 17. Bae1 d6 18. Fxe5 dxe5 19. f4 Bd8 20. fxe5 Bxd5 21. Hxf7 Bf8 22. Hd6+ Ke7 23. Bxf8 Kxf8 24. Bf1+ Kg8 25. He8 Fxe5 26. Hf6+ Fxf6 27. Bxf6 Kg7 28. Bf2 Bd1+ útán remiben egyeztek meg.

15.Bad1 Bd8 16. Fd6 Vf6 17. e5 Vf5 18. Bfe1 Fc3 19. Be3 Fd4 20. Hxd4 Hxd4 21. h3!

Világosnak nem kell sietnie, a várakozó lépés egyrészt a világos királynak biztosít „levegőt”, de leveszi sötét kedvét egy esetleges h vonali akciótól is.

21. ... Ve6



22. Bxd4!

A minőségáldozat megsemmisíti sötét legjobb tisztjét, a középen rekedt sötét király szánalmas helyzete bőséges ellenérték.

22. ... cxd4 23. Vxd4 g5 24. Bg3! Vf5?!

Engedélyezi a döntő áttörést, 24. ... Bh4?-re természetesen 25. Vxh4! Következett volna, a helyes lépés 24. ... Bg8 volt.

25. e6! f6 26. Bf3! Bh4 27. Vd1 Vg6 28. Vd5! Ve4 29. Bxf6! Vxd5 30. Bf8 matt.

Naiditsch (2586) - Zeller (2454)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 a6 5. Fd3 Fc5 6. Hb3 Fe7

A Paulsen változatban divatos folytatás, a huszár b3-on passzívabb, mint d4-en.

7. 0-0 d6 8. c4 Hf6 9. Hc3 b6 10. f4 Hbd7 11. Vf3 Fb7 12. Kh1 Vc7 13. Fd2 h5

Nem könnyű döntés, 13. ... 0-0-ra 14. Vh3 is kellemetlen volt.

14. Vh3 Hg4 15. Bac1 Hdf6?! 16. f5! Vd7 17. Hd4 Bc8 18. b3 Fd8 19. fxe6 fxe6



20. Hd5!

Tipikus tisztáldozat a középen rekedt sötét király helyzetének megingatására.

20. ... 0-0

Sötét nem jó kedvében sáncolt el, de 20. ... exd5-re 21. exd5 0-0 22. Ff5 világosnak nagy támadást kapott volna. Az elsáncolt királyra is azonban szörnyű veszélyek leselkednek. Naiditsch támadásvezetése élményszámba megy.

21. Hxf6+ Fxf6 22. Vxh5 He5 23. Fb1 Bc5 24. Vh3 Fc8 25. He2 b5 26. Fe3 Bc6 27. Hf4 bxc4



28. Hg6!! Hxg6 29. e5 Hxe5 30. Vh7+ Kf7 31. Bxf6+! Kxf6 32. Bf1+ Ke7 33. Vxg7+ Hf7 34. Bxf7+! Bxf7 35. Fg5+ Ke8 36. Vg8+ és sötét feladta

Naiditsch (2586) - Hübner (2640)
Francia védelem

1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hd2 c5 4. exd5 Vxd5 5. Hgf3 cxd4 6. Fc4 Vd8 7. 0-0 Hc6 8. Hb3 Hf6 9. Hbxd4 Hxd4 10. Hxd4 a6 11. Be1 Fc5 12. Fe3 0-0 13. Fb3 Vc7 14. c3 Fd6 15. h3 b6 16. Fg5 Fb7 17. Fc2 Fh2+ 18. Kh1 Ff4? 19. Fxf6 gxf6



20. Bxe6! fxe6 21. Hxe6 Ve7

A minőségáldozat után már nem könnyű a veterán nagymester helyzete, 21. ... Vd6-ra 22. Vg4+ Fg5 23. h4 következett volna.

22. Hxf4 Bad8? 23. Vg4+ Kh8 24. Vh4 Bg8 25. f3 Bg5 26. Hg6+ Bxg6 27. Fxg6 Vg7 28. Ff5

Még egyszerűbb volt 28. Fxh7! újabb gyalograblással

28. ... Bd2 29. Vg4 Fd5 30. b3 Ff7 31. c4 Vxg4 32. hxg4 a5 33. a4 Kg7 34. Bc1 Bb2 35. c5 bxc5 36. Bxc5 Bxb3 37. Bxa5 Fg6 38. Bb5 Ba3 39. a5 Ba2 40. Kh2 Kh6 41. Kg3 Ba4 42. Bc5 Ba2 43. Fc8 Ba3 44. a6 Fd3 45. Bc7 és sötét feladta

Naiditsch (2586) - Luther (2538)
Aljechin védelem

1. e4 Hf6 2. e5 Hd5 3. d4 d6 4. c4 Hb6 5. exd6 exd6 6. Hc3 Hc6 7. Hf3 Fe7 8. h3 0-0 9. Fd3 Ff6 10. 0-0 Hxd4 11. Hxd4 Fxd4 12. Fxh7+ Kxh7 13. Vxd4 Be8 14. b3 Be6 15. f4 f5 16. Fb2 Ve7 17. a4 a5 18. Bf3 Fd7 19. Bg3 Bg6 20. Bxg6 Kxg6 21. Kh2 Fc6 22. Hb5 Bg8 23. Vf2 Be8 24. Fc3 Fxb5 25. Vg3+ Kh7 26. axb5 Vf7 27. Bxa5 Hd7 28. b6 Hc5 29. bxc7 Vxc7 30. Vg5 Vf7



31. Fxg7! Vg6 32. Ff6 Vxg5 33. Fxg5 Be2 34. b4 Hd3 35. Bxf5 He1 36. Kg3 Kg7 37. Kg4 Hxg2 38. Kh5 Be8 39. Fh6+ Kh8 40. Bf7 He3 41. Bxb7 Hxc4 42. Fg5 és sötét feladta

Gutman (2476) - Naiditsch (2586)
Királyindiai támadás

1. Hf3 Hf6 2. g3 d5 3. Fg2 Ff5 4. 0-0 e6 5. d3 Fe7 6. c4 c6 7. Vb3 Vc8 8. Hd4 Fg6 9. cxd5 exd5 10. e4 0-0 11. Hc3 Ha6 12. exd5 Hc5 13. Vd1 Hxd5 14. Hxd5 cxd5 15. Fe3 Vd7 16. h4 Fxd3 17. Be1 Fa6 18. Vh5 Hd3 19. Bed1 Bad8 20. Bd2 g6 21. Vd1 He5 22. Hc2 Vf5 23. Fxa7 Hc4 24. He3 Hxe3 25. Fxe3 Ff6 26. Fd4 Bfe8 27. Vf3 Kg7 28. Vxf5 gxf5 29. b3 f4 30. gxf4 Be2 31. Bad1 Bde8 32. Bxe2 Bxe2 33. a4 Be6 34. Fxd5 Bd6 35. Fe5 Fxe5 36. fxe5 Bg6+ 37. Kh2 Bg4 38. Bg1 Bxg1 39. Kxg1 Kg6 40. Fe4+ és sötét feladta

Hübner (2640) - Luther (2538)
Caro-Kann védelem

1. c4 c6 2. e4 d5 3. exd5 Hf6 4. Va4

Logikusabb 4. d4-gyel a Panov-támadásba átevezni.

4. ... e6! 5. dxe6 Fc5!

Luther igen eredetien játszik, elképzelése inkább a 19. századi romantikus partik világát idézi fel.

6. Hf3

Már Hübner is belátta, hogy 6. exf7+ Kxf7 7. Hf3 Hg4 túlzottan is veszélyes.

6. ... Hg4 7. d4 Fxd4 8. Hxd4 Vxd4 9. Vc2 Ha6 10. Ha3?! Fxe6 11. h3 Hb4 12. Vd2 Ve4+! 13. Fe2 Vxg2 14. Bf1 Hh2! 15. Vxb4 0-0-0

A prózai 15. ... Fxh3! Is jó volt.

16. Hb5 cxb5 17. Ff4

Világos ellenjátékban reménykedett, de elnézte Luther ellencsapását, az átmeneti vezéráldozat eldöntötte a pont sorsát.

17. ... Vxf1+! 18. Fxf1 Hf3+ 19. Ke2 Hd4+ 20. Kd2 Hc6+ 21. Vd6 Bxd6+ 22. Fxd6 Fxc4 23. Kc3 Bd8 24. Ff4 Fxf1 25. Bxf1 b4+ 26. Kc2 Bd5 27. Fe3 Kd7 28. Bg1 g6 29. Bg4 a5 30. Bh4 h5 31. Bf4 f5 32. h4 b5 33. Bf3 Hd4+ 34. Fxd4 Bxd4 35. Bd3 Bxd3 36. Kxd3 g5 37. hxg5 h4 38. Ke2 f4 39. f3 Ke6 40. Kf2 Kf5 41. Kg2 Kxg5 42. Kh3 Kh5 43. Kg2 Kg6 44. Kh2 Kf6 45. Kh3 Ke5 46. Kxh4 Kd4 és világos feladta

Luther (2538) - Gutman (2476)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Vc7 5. Hc3 e6 6. f4 Hxd4 7. Vxd4 a6 8. a4 He7 9. Fe3 d5 10. 0-0-0 Hc6 11. Vb6 Vxb6 12. Fxb6 dxe4 13. Hxe4 Fd7 14. b3 f5 15. Hc5 Fxc5 16. Fxc5 Bc8 17. Fa3 He7 18. Fd3 Bf8 19. Bhe1 Bf6 20. Fc4 Bh6 21. h3 Bc7 22. Fd6 Bc8 23. g4 b5 24. g5 bxc4 25. gxh6 cxb3 26. Fxe7 Kxe7 27. hxg7 bxc2 28. Bd4 Bg8 29. Bg1 Fe8 30. h4 Fg6 31. Bg5 Kf6 32. h5 Ff7 33. h6 Bc8 34. Bg2 Bb8 35. Kxc2 e5 36. Bd6+ Ke7 37. fxe5 f4 38. Bxa6 Fd5 39. g8V és sötét feladta

Handke (2504) - Naiditsch (2586)
Királyindiai védelem

1. Hf3 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. d4 0-0 5. e4 d6 6. Fe2 e5 7. d5 Hbd7 8. Fg5 a6 9. Hd2 h6 10. Fe3 He8 11. g4 c6 12. h4 cxd5 13. cxd5 b5 14. a3 f5 15. gxf5 gxf5 16. exf5 Hdf6 17. Fd3 e4 18. Hdxe4 Hxe4 19. Fxe4 Fxf5 20. Fxf5 Bxf5 21. Vg4 Vf6 22. Bd1 h5 23. Vh3 Vg6 24. Ke2 Hf6 25. Bhg1 Vh7 26. Fd4 Hg4 27. Bxg4 hxg4 28. Vxg4 Be8+ 29. Kd2 Bf7 30. Bg1 Kh8 31. h5??

A sötéttel játszó Naiditsch a bajnoki címért, Handke a nagymesteri norma teljesítésért küzdött. Világos fölényes állásban óriásit hibázott, királyát biztonságba kellett volna helyeznie 31. Kc1-gyel.



31. ... Bg8??

Sötét azonnal nyert volna 31. ... Bxf2+! 32. Fxf2 Fh6+ folytatással.

32. h6 Vxh6+ 33. Kc2 Vh7+ 34. Kb3 Fe5 35. Fxe5+ dxe5 36. Vd1 Bxg1 37. Vxg1 Vh4 38. Ka2 Bxf2 39. Vg6 Bf8 40. Vd6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa