Szögmérőt hiányolt az ügyész a Pistorius-perben

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
A Pistorius-per csütörtöki tárgyalásán főleg apró részletekről volt szó, úgy tűnt, sikerrel jár az ügyész azon törekvése, hogy sarokba szorítsa a védelem igazságügyi szakértőjét. Volt több olyan kérdése, amire bizonytalan válaszokat kapott, és a szakértő egy ízben kénytelen volt elnézést kérni a bíróságtól egy mulasztása miatt. A tárgyalás elég korán befejeződött, és május 5-éig már nem is lesz újabb. Aki kíváncsi a csütörtöki történésekre, fussa át élő közvetítésünket.
12:58
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Ma is Dixont kérdezik

Csütörtökön Roger Dixon, a védelem igazságügyi szakértője - harmadik napja tartó - meghallgatásával folytatódik a barátnője szándékos megölésével vádolt dél-afrikai olimpikon és parasportoló, Oscar Pistorius pere.

13:02
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Golyónyomok, röppálya, sebek

A csütörtöki tárgyalás elején Gerrie Nel ügyész arról kérdezgette Dixont részletekbe menően, hogy Pistorius megölt barátnőjét, Reeva Steenkampot milyen testhelyzetben érhette a négy, egyaránt a vécéajtón keresztül leadott lövés.

13:06
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Nel fölényeskedik

Ahogy szerdán is, Nel megpróbálta Dixon vallomását, pontosabban az általa rekonstruált eseménysort a hozzáértésének megkérdőjelezésével hitelteleníteni. "Az a baj, hogy ön most egy olyan területen mozog, ahol nem szakértő" - ilyeneket mondott neki. Dixon el is ismerte többször, hogy ő nem ballisztikai szakértő.

13:12
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Megint véres részletek

A teremben lévő rokonoknak ma sem lehet könnyű. Mutattak például egy képet a vécépadlóról: csupa vér minden, a vécécsészén még hajszálak is kivehetők. Közben az ügyész a Steenkamp hátán és fenekén keletkezett zúzódások lehetséges okáról értekezett.

13:14
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Dixon mintha szorulna

Hosszú kérdezz-felelek bontakozott ki arról, hogy milyenek lehettek azon a bizonyos éjszakán a látási viszonyok a kérdéses helyiségekben: mennyi fény szőrődhetett be kintről, milyen fények égtek a lakásban. Kiderült, hogy van olyan körülmény, amelyet Dixon nem foglalt bele a jelentésébe, és az is, hogy némely utólag elvégzett tesztnél talán nem jól állították be a szögeket. Nel megkérdezte, hogy egy vizsgálatot miért behúzott függönyökkel végeztek el, ha úgy tudni, hogy a függönyök el voltak húzva. Dixon azt felelte, ennek nem volt tudatában, mivel nincs tévéje, rádiója, nem olvas újságokat, hogy a külső körülmények ne befolyásolhassák.

13:16
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Teaszünet

A bíró rövid teaszünetet rendel el, amint vége, folytatjuk.

13:36
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Dixont sokan nem szeretik

Dixon megerősítette, hogy van Facebook- és Twitter-fiókja. Azt mondja, rengeteg gyűlölködő levelet kapott már.

13:42
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Hol a dokument?

Nel most azzal nyaggatja Dixont, hogy pontosan mikor került hozzá a Pistorius protéziséből származó darab. Aztán azzal is, hogy miért válaszol az efféle kérdésekre emlékezetből, miért nincsenek ezek a részletek a jelentésében dokumentálva. Dixon lényegében azt válaszolja, hogy erre nem kérte senki, ezért egyes részletek esetében a jegyzeteire, máskor az emlékezetére hagyatkozik. Már az is elhangzott, hogy vizuális, nem numerikus memóriája van.

13:47
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Lakk és zokniszösz

A vécéajtón talált, illetve arról származó nyomok vannak soron. Mennyi lakkot találtak Pistorius protézisén, hogyan helyezkedtek el a fafelületen a zoknijáról származó szálak? Előkerül a protézis, Dixon állítása szerint most látja először, korábban csak a róla vett minta volt nála.

13:54
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Más ajtót is berúghatott?

Nel arra kíváncsi, kizárhatjuk-e, hogy Pistorius a protézisével más ajtókat is megpróbált berúgni a házban. Dixon azt feleli, nem, ilyen vizsgálatot nem végzett.

14:04
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Stimmel a lakk

Nagyjából az derült ki, hogy az ajtó lakkja van a protézisen, és Dixon szerint egy rúgáshoz hasnlóan erős mozdulat kellett hozzá, hogy odakerüljön.

14:11
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Nel az összes tesztfotót akarja

Áttérnek a krikettütőre, Dixon állítja, hogy 100 százalékosan rekonstruálni tudja a történteket. A tesztekről készült összes fotója nincs a jelentésben, de kérésre oda tudja adni mindet.

14:18
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Szögmérő nem volt

Nel most a golyónyomokról kérdez, az érdekli, lemérték-e a becsapódási szöget. Igen, lemérték, de nem szögmérővel.

14:26
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Nel nem száll le a szögről

Nel nem érti, miért nem mérték le pontosan, egyenként mindegyik golyónyomnál a beérkezési szöget. Dixon azt mondja, a teszt célja a helyszín rekonstruálása volt. Nel szerint, ha valaki a szilánkok szétszóródását vizsgálja, a szög érdekes kellene, hogy legyen.

14:34
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Roux jön

Nel még utoljára zavarba hozza Dixont azzal, hogy miért nem mutatott be bizonyos anyagokat a bíróságnak. Dixon kénytelen elnézést kérni, nem tudta, hogy erre szükség lehet. Nel végzett, a védőügyvéd, Barry Roux kérdései következnek.

14:45
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Egy lövés, vagy egy ütés

Roux végigvesz néhányat a Nel által megkérdőjelezett pontok közül, Dixon többször megerősíti a vizsgálati jelentésben leírtakat. Elhangzik, hogy még a szakértők sem tudják messziről megkülönböztetni a lövések és a krikettütő csattanásának hangját - ez azért fontos, mert a fültanúk nagyon biztosak voltak abban, hogy mikor hallották a lövéseket.

14:50
2014. április 17.
Vágólapra másolva!

Mára vége

Roux bejelenti, hogy a következő tanú meghallgatására nem lenne elég a hátralévő idő, ezért a bíró május 5-ig elnapolja a pert.