A visszatérő Berki leesett a lóról, de így is aranyat nyert

Berki Krisztián sportoló  UTE olimpiai bajnok versenyző
Budapest, 2013. augusztus 24. A győztes Berki Krisztián, az UTE olimpiai bajnok versenyzője mutatja be új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten zajló országos bajnokságának lólengés döntőjében a budapesti Tornacsarnokban 2013. augusztus 24-én.
Vágólapra másolva!
A lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián egy év után a tornászok szombati országos szerbajnokságán versenyzett ismét, és aranyérmet nyert.
Vágólapra másolva!

Rendkívül sokan voltak kíváncsiak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki visszatérésére, aki telt ház előtt mutathatta be gyakorlatát a budapesti Tornacsarnokban.

"A végén ugyan hibázott, leesett a szerről, de így is a nevéhez méltó elegáns bemutatóval tért vissza" - áll a magyar szövetség beszámolójában.

Lesett, de így is nyert - képünk korábban készült Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nagyon vártam ezt a versenyt, és bevallom őszintén, izgultam is. Kicsit ideges voltam, feszült csend lett a teremben, amint a lóhoz léptem.

Szerencsére, amikor elindult a gyakorlatom, ez megszűnt, és sikerült megnyugodnom" - nyilatkozta Berki Krisztián.

Hozzátette: jól halad a felkészüléssel, amit januárban kezdett el.

"A műtött vállam mindent érez, minimális fájdalmaim vannak, de teljesen jól működik. Bár a végén rontottam, de sikerült nyernem, aminek nagyon örülök.

Még vissza kell rázódnom, de úgy érzem, jó úton haladok" - mondta Berki.

Jó úton halad Fotó: Origo

Lovon a korábbi Grand Prix-győztes Kállai Zoltán végzett a második helyen, aki vállműtéte miatt szintén régóta, másfél éve nem versenyzett.

A nőknél a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina második lett ugrásban, a riói ötkarikás játékokon indult Kovács Zsófia pedig győzött felemáskorláton.

Eredmények, országos szerbajnokság:
férfiak, talaj:
1 Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 14.250 pont
2. Fehér Márk (FTC Ybl Tervező) 14.150
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 13.950

lólengés:
1. Berki Krisztián (UTE) 14.900
2. Kállai Zoltán (BHSE) 14.800
3. Vágner Levente (FTC YBL Tervező) 14.650

gyűrű:
1. Tálas Bence (Vasas SC) 14.600
2. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13.800
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) és Scweigert Dávid (FTC Ybl Tervező) 13.650

nők, ugrás:
1. Dévai Boglárka (Delfin SI SE) 13.675
2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 13.525
3. Divéky Luca (KSI SE) 13.025

felemáskorlát:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 13.400
2. Dévai Boglárka (Haladás SE) 11.100
3. Divéky Luca (KSI SE) 11.000