Újabb rés a pajzson: kirúgták az olimpia egyik biztonsági cégét

Rio 2016 - Feature Olympic Village OLYMPIC GAMES Militär Olympisches Dorf OLYMPIA
Brazilian armed military guards in front of the Olympic Village in Barra, Rio de Janeiro, Brazil, 29 July 2016. Rio 2016 Olympic Games take place from 05 to 21 August. Photo: Michael Kappeler/dpa
Vágólapra másolva!
Az Artel nevű cég az előírt létszám töredékét tudta csak felsorakoztatni, és mára az is kiderült, hogy inkompetens és felelőtlen a társaság. Az eset kísértetiesen hasonlít a Londonban történtekre.
Vágólapra másolva!

A riói olimpia biztonságának garantálása már eddig is számos kérdést vetett föl, most pedig egy újabb probléma derült ki. A brazil igazságügyi minisztérium szerződést bontott az Artel nevű magán biztonsági céggel éppen egy hónappal azután, hogy aláírtak velük egy 5,3 millió dolláros (mintegy 1,5 milliárd Ft) szerződést – írja az amerikai Wall Street Journal.

85 ezer fős lesz az olimpia biztonságáért felelős "hadtest" Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

A minisztérium azért döntött így, mert öt nappal a játékok rajtja előtt az Artel a szerződésben vállalt 3400 fős biztonsági létszám helyett csupán 500 munkatársat tudott felsorakoztatni. Az Artel embereinek lett volna a dolguk, hogy a versenyek helyszínére érkező szurkolókat ellenőrizzék a beléptetés előtt.

– áll a minisztérium által kiadott közleményben.

A 3400 biztonsági ember pótlása így a brazil államra hárul, akik az ország más részeiből is mozgósítják az elérhető humán erőforrást –

az aktív állomány mellett számítanak a már leszerelt korábbi rendőrökre, katonákra is.

Akiknek még át kellene esniük egy gyors kiképzésen, illetve még szállást is kellene számukra biztosítani Rióban.

Nem riói baki

A magán biztonsági cégekkel adódó probléma nem Rióban merül fel először. Négy évvel ezelőtt Londonban a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű cégét, a G4S-t hasonló okok miatt (nem tudtak megfelelő létszámú képzett személyzetet biztosítani) rúgták ki – igaz, akkor egy hónappal és öt nappal a megnyitó előtt. Helyüket a brit fegyveres erők vették át, és gond nélkül megoldották a feladatot. Most a brazilok is ebben bíznak.