Nem okoz gondot az olimpián a Zika-vírus

Zika-vírus, rio, olimpia
A municipal agent sprays anti Zika mosquitos chimical product at the sambadrome in Rio de Janeiro, on January 26, 2016. Brazil is mobilizing more than 200,000 troops to go "house to house" in the battle against Zika-carrying mosquitoes, blamed for causing horrific birth defects in a major regional health scare, a report said Monday. CHRISTOPHE SIMON / AFP
Vágólapra másolva!
A közvélemény által gondoltnál jóval kisebb a Zika-vírus jelentette kockázat Brazíliában a Yale megbízott kutatócsoportjának számításai szerint. Az amerikaiak még saját becslésüket is túl óvatosnak tartják. 
Vágólapra másolva!

A Yale Közegészségügyi Intézményének kutatásai napokkal azután kerültek nyilvánosságra, hogy Spanyolországban megszületett az első olyan kóros kisfejűséggel született gyermek, akinek az édesanyjánál kimutatták a Zika-vírus jelenlétét.

Egy belgyógyászati szakoldalon megjelentetett vizsgálat eredményeként a Yale kutatói arra jutottak, hogy a vírus minimális kockázatot jelent az olimpiára utazók számára:

a várható 500 ezer Rióba érkezőből maximum 37 ember térne haza fertőzötten.

Pesszimisták voltak a becslések

„Kijelenthetjük, hogy a Zika-vírust illető félelmek erősen túlzónak bizonyultak. Ezt bizonyítják az előzetes adatok, és a brazil kutatók által levett minták is" – mondta Albert Ko professzor, a mikrobiológiai és járványtani tanszék vezetője.

Túlzott óvatosság? Forrás: AFP/Christophe Simon

„Ha őszinte akarok lenni, még a mi jóslatunk is alaposan felülbecsüli a valós kockázatot" – tette hozzá a kutatást dokumentáló Joseph Lewnard.

Egy másik orvos szerint a Brazíliában élő embereknek sokkal nagyobb esélyük van a Zika-vírust terjesztő szúnyogcsípésre, mint az olimpiára látogatóknak, akik jobbára a városban maradnak, és légkondicionált helyiségekben mozognak.

Nem árt azért a Szuku

„A vírussal egyébként is minimális az esély a találkozásra, de ezt tovább lehet csökkenteni azzal, ha valaki megelőző lépéseket tesz, és mondjuk jó minőségű rovarűző készítményeket használ" – tette hozzá Mike Turner professzor.

A kutatásban résztvevő professzorok hangsúlyozták, hogy míg az olimpiára utazók biztonságban vannak, Latin-Amerika bizonyos részein nagyon is problémát okoz a vírus terjedése, és ez ellen nemzetközi összefogást sürgettek.