Putyin szerint az olimpiai mozgalom törés előtt áll

Szocsi, téli olimpia, olimpiai előkészületek, építkezés, Vlagyimir Putyin
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta a 2014-es szocsi téli játékokról lefolytatott vizsgálatának eredményeit, ami alapján államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. Vlagyimir Putyin nem egészen így látja a helyzetet. 
Vágólapra másolva!

A WADA-jelentés szerint a moszkvai és szocsi laborban 2012 és 2015 között legalább 643 pozitív doppingminta „tűnt el” és lett később negatív. A meghamisított minták mintegy 30 sportágat érintenek, 139 esetben atlétákat, 117 esetben pedig súlyemelőket.

A doppingnak nincs helye a sportban

Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívta a figyelmet, hogy a jelentés csupán egy ember vallomásán alapszik. Közleményében úgy fogalmazott: az olimpiai mozgalom komoly törés előtt áll, ami a közeljövőben bekövetkezhet. Leszögezte, a doppingnak nincs helye a sportban, mivel veszélyezteti a versenyzők életét és egészségét.

Az államelnök hozzátette, hogy a WADA-jelentésben nevesített személyeket átmenetileg felfüggesztik, egyben részletes és objektív információkat kért az ügynökségtől.

Vlagyimir Putyin szerint minden vád csak egy ember állításán múlik Forrás: AFP/Sergei Karpukhin

Sokkoló és példátlan

Craig Reedie WADA-elnök felszólította a Nemzetközi Olimpiai (NOB) és Paralimpiai Bizottságot (IPC), hogy vegyék fontolóra az orosz sportolók kizárását a riói játékokról. Emellett azt ajánlotta, hogy tiltsák ki az orosz kormánytagokat a nemzetközi sporteseményekről, köztük az augusztusi olimpiáról is.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es téli olimpiával kapcsolatos vizsgálat eredményeinek nem lesz következményük a riói játékokra. Hétfői közleményében ugyanakkor leszögezte:

ezért a NOB nem fog visszariadni attól, hogy a legsúlyosabb büntetést rója ki az érintett személyekre vagy szervezetekre.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A NOB végrehajtó bizottsága keddi konferenciabeszélgetésén dönt az első intézkedésekről.