Doppingolt egy magyar kajakos

Vágólapra másolva!
Egy versenyző mintája pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül – jelentette be kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.
Vágólapra másolva!

A szövetség megrendelésére összesen ötven sportolót ellenőriztek az idei hazai válogatóversenyeken, és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) keddi értesítése szerint ezekből egy lett pozitív.

A szövetség jelezte, azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. Az MKKSZ a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.

A második hazai ötkarikás válogatót június 9. és 13. között rendezték Szegeden.