Phelps még mindig Cseh László talpát nézi

cseh lászló michael phelps
Vágólapra másolva!
Az eredeti terveinek megfelelően három egyéni számban vívta ki a riói szereplés jogát a 18-szoros ötkarikás bajnok Micheal Phelps, aki az amerikai úszók válogatóversenyének zárónapján 100 méter pillangón győzött.
Vágólapra másolva!

A karrierje ötödik, egyben utolsó olimpiája előtt álló sztár a szombati fináléban 51.00 másodpercet úszott, amellyel megnyerte a számot. Ennél az eredménynél csak Cseh László volt gyorsabb idén: a magyar úszó a májusi Európa-bajnokágon 50.86 másodperces eredménnyel nyert.

Cseh László és Michael Phelps Forrás: AFP

"Nem akartam elveszíteni az utolsó amerikai versenyemet, ez járt a fejemben a finálé előtt" - mondta Phelps. "Az 51 másodperc rendben van, ám ennél az olimpián jobb kell majd az aranyéremhez."

A 31 éves úszó korábban 200 pillangón és 200 vegyesen is nyerni tudott az Omahában rendezett válogatón, így ebben a három számban vesz majd részt egyéniben Rióban.