Rióban minden magyar dzsúdós éremesélyes lesz

Csernoviczki Éva, dzsúdó, cselgáncs
Hungary's Eva Csernoviczki (white) reacts after winning against France's Amandine Buchard (blue) during the - 48kg category final of the Judo European Championships in Montpellier, on April 24, 2014. Csernoviczki won the final. AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Vágólapra másolva!
Rutinos magyar csapat utazik a riói olimpiára, a válogatott minden tagja esélyes az éremszerzésre, jelentette ki Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke szerdán, amikor bemutatták a sajtónak a nyári játékokra utazó küldöttséget.
Vágólapra másolva!

"Abban a helyzetben vagyunk, hogy végre nem kell titkolóznunk, eldőlt, hogy nyolc magyar dzsúdós jutott ki egyenes ágon a riói olimpiára. Decemberben, illetve januárban is tudtuk, hogy hét és kilenc között lesz ez a szám, de csak most vált véglegessé" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a nyolc egyenes ági kvalifikációval Magyarország az első tíz között van.

"Rutinos csapat fog tatamira lépni, a versenyzők valamennyien esélyesek arra, hogy pici szerencsével és megfelelő sorsolással érmes helyezést érjenek el.

- utalt arra, hogy milyen szereplést remél a négy évvel ezelőtti egy ezüst- és egy bronzérem után.

Joó Abigél Forrás: AFP/Johannes Eisele

Említést tett még arról is, hogy Gercsák Szabina (70 kg) az utolsó pillanatig európai kvalifikációs helyen volt, de végül lecsúszott a közvetlen kijutásról, szabadkártyában azonban még lehet bízni. Ez június 10-ig dől el.

Jó közösség, sok érem

Kovács Antal, a sportág eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnoka, a szövetség kommunikációs- és média alelnöke útravalónak azt mondta: "olyan légkört, hangulatot kell teremteni, hogy mindenki azt lássa, ez egy nagyon erős csapat, amelyben mindenki támogatja a másikat".

"Az éremszerzés bárkinek összejöhet, de többen is akadnak, akik győzhetnek is.

- jelentette ki, hozzátéve, a válogatott erőssége, hogy jó közösséget alkot.

Csernoviczki hét közé jutna

A 22 éves világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián (90 kg) szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen fiatalon kijutott az olimpiára, és ha már ott lesz, szeretne emlékezeteset alkotni.

"Nem lesz egyszerű, mivel legalább tízen vagyunk, akik ki-ki meccseket szoktunk vívni, sok múlik majd azon milyen a sorsolás, illetve melyik szakaszban találkozok egy-egy erős ellenféllel. Decemberben és januárban volt egy tüdőgyulladásom, emiatt hét kilót leadtam. Onnan kellett visszakapaszkodnom erőnlétileg. Ez mostanra már sikerült, még az állóképességet és a technikát kell hozzátenni az olimpiáig."

Csernoviczki Éva Forrás: AFP/Pascal Guyot

A négy éve, Londonban bronzérmes Csernoviczki Éva (48 kg) alapelvárása saját magával szemben, hogy legalább azt az eredményt érje el, amelyet az első, pekingi olimpiai szereplése alkalmával, amikor hetedik lett.

"Ha az első hét között vagyok, az már jó eredmény. A cselgáncsban persze nehéz jósolni, sok múlik az adott napi formán, a bíráskodáson, illetve a sorsoláson. Kiemeltként az első fordulóban valószínűleg könnyebb ellenfelet kapok majd, de utána már bravúrokra is szükség lesz" - tette hozzá.

Ismét lesz magyar bíró

A szentendrei sajtótájékoztatón, amely előtt a válogatott tagjai az M4 Sporton látható Hajime című magazin forgatásán vettek részt, Tóth László elnök emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy

négy olimpiai ciklus után lesz ismét magyar bíró cselgáncsban a játékokon.

Gratulált Fridrich Annamáriának, hogy bekerült a 14 kiválasztott közé, ami - mint jelezte - már csak azért sem volt könnyű, mert a londoni 26-hoz képest jelentősen csökkent a létszám.

Megemlítette még, hogy egy rotációs rendszernek köszönhetően az olimpián az összes versenyző mellett ott lehet majd a saját edzője, amiért köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

A kétéves kvalifikációs időszak lezárultával eldőlt, hogy Ungvári Miklós (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Bor Barna (+100 kg), Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Joó Abigél (78 kg) szerzett kvótát. A riói dzsúdótornára augusztus 6. és 12. között kerül sor a 2-es Carioca Arénában.