Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A pártelnök elmondta, hogy a Fidesz helyi szervezeteinek képviselői neves sportolókkal karöltve Budapest számos pontján várják a csatlakozni vágyókat, a jövő hét elejétől pedig az ország több más városában is megkezdődik az akció.

A Fidesz az összegyűlt aláírásokat Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság március 16-án Magyarországra látogató elnökének kívánja átadni.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarország több ízben foglalkozott már komolyan az olimpia megrendezésének gondolatával.

Mint mondta, egy olimpia nemcsak a sport, hanem a kultúra területén is fontos esemény, és jelentős gazdasági vállalkozás.

Véleménye szerint egy olimpia megrendezése egyfajta gyorsítópályára helyezné Magyarországot az EU-csatlakozást követő első években. A 2012-es olimpia rendezésével kapcsolatban 2004-ben lesz az első erőpróba: ekkor választják ki az összes jelentkező közül az öt versenyben maradó kandidálót. Döntés a helyszínről: 2005-ben.

Pokorni Zoltán jelezte, hogy az ISM-ben a jövő héten bontanak tendert, hogy kiválasszák azt a konzorciumot, amelyik az olimpiai pályázatot előkészítheti.

A pártelnök becslése szerint az olimpia megrendezéséhez szükséges infrastrukturális beruházásokhoz 2000-2500 milliárd forintra van szükség.

Az ívet aláírni szándékozó budapestiek első alkalommal 2002. január 18-án, pénteken, a Mammut 2 bevásárlóközpontban a következő olimpikonokkal találkozhatnak:

11.00 - 12.00, Dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok
12.00 - 13.00, Dr. Csapó Gábor olimpiai bajnok
13.00 - 14.00, Güttler Károly olimpiai ezüstérmes

Ajánlat:

Három gyerek, négy kerék, öt karika?

Korábban: