35 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok

Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) javaslata szerint az előző olimpiához képest közel kétszer annyit, 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók.
Vágólapra másolva!

A MOB azt javasolja, hogy az ezüstérmeseket 25, a bronzérmeseket 20 millió forinttal jutalmazzák - tájékoztatta az MTI-t Molnár Zoltán főtitkár. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 milliót kaphatnak.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a 80, a 13-15 fős csapatok a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre.

A MOB előterjesztését a kormánynak kell jóváhagynia. Hétfőn, az augusztus 20-i állami ünnepnapon köszöntik a londoni olimpián legsikeresebb sportolókat, szeptember közepén pedig állami fogadásra kerül sor a Parlamentben.

Négy évvel ezelőtt az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért. A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet.

A MOB most igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak, valamint arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.

A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.