Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek

Vágólapra másolva!
Közel hatszázezer magyarra jut egy olimpiai érem az olimpia nem hivatalos, népességhez viszonyított éremtáblázata alapján. Ebben a rangsorban Magyarország nyolcadik a világon, ha csak az egy főre jutó aranyérmeseket nézzük, akkor az ötödik.
Vágólapra másolva!

A 17 magyar dobogós helyezéssel 586 ezer főre jut egy érem, ezzel Magyarország nyolcadik a világon. A rangsort a 110 ezer lakosú Grenada vezeti egy érmével, míg a második Jamaica (12 érem/2,7 millió fő), a harmadik pedig Trinidad és Tobago (4/1,3).

A K&H Bank közleménye az aranyérmek népességéhez viszonyított számát is feltünteti. Ebben az összevetésben az ötödik helyen végzett Magyarország 1,2 millió fő/aranyéremmel. Az első itt is Grenada, Bahamát és Jamaicát megelőzve.

A magyar küldöttség a hivatalos éremtáblázaton a kilencedik lett nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel.