Huszonhét éves világcsúcsot döntött meg a 4x100-as amerikai női váltó

Vágólapra másolva!
Nagyon régi, 1985-ös világrekord megdöntésével nyerte meg az aranyérmet az amerikai női 4x100 méteres váltó a londoni olimpia pénteki versenynapján.
Vágólapra másolva!

A Tianna Madison, Allyson Felix, Bianca Knight, Carmelita Jeter összeállítású négyes 40.82 másodperces idővel haladt át a célvonalon, ezzel az NDK-s staféta 1985. október 6-án felállított 41.37 mp-es rekordját adta át a múltnak. Az ezüstérmet a jamaicaiak szerezték meg, a bronzot pedig az ukránok.

5000 méteren az etióp Meseret Defar győzött a kenyai Vivian Cheruiyot és honfitársa, a címvédő Tirunesh Dibaba előtt. A mezőny közepes tempóban kezdett, aztán a táv fele után Dibaba állt az élre, de az Athénban aranyérmes Defar szorosan követte és mintegy 200 méterrel a cél előtt lehajrázta riválisát, aki aztán csak a harmadik helyen futott a célba. Dibaba egy hete 10 ezer méteren megvédte címét Londonban.

Női kalapácsvetésben 78,18 méteres olimpiai csúccsal diadalmaskodott a világbajnok orosz Tatyjana Liszenko.

Ahogy július elsején az Európa-bajnokságon, úgy Londonban is kettős török siker született női 1500 méteren, a kontinensviadalhoz hasonlóan Asli Cakir Alptekin nyert Gamze Bulutot megelőzve.

A férfiak 4x400 méteres váltóját meglepetésre a bahamaiak nyerték, férfi rúdugrásban ugyanaz lett az első három sorrendje, mint júniusban az Európa-bajnokságon, azaz a francia Renaud Lavillenie győzött két németet, Björn Ottót és Raphael Holzdeppét megelőzve.

Eredmények, női 4x100 méteres váltó:
1. Egyesült Államok (Tianna Madison, Allyson Felix, Bianca Knight, Carmelita Jeter) 40.82 mp
2. Jamaica (Shelly-Ann Fraser-Pryce, Sherone Simpson, Veronica Campbell-Brown, Kerron Stewart) 41.41
3. Ukrajna (Oleszija Povh, Hrisztina Sztuj, Marija Rjemjen, Jelizaveta Brizgina) 42.04

női kalapácsvetés:
1. Tatyjana Liszenko (Oroszország) 78,18 m
2. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 77,60
3. Csang Ven-hsziu (Zhang Wenxiu, Kína) 76,34

női 5000 m:
1. Meseret Defar (Etiópia) 15:04.25 p
2. Vivian Cheruiyot (Kenya) 15:04.73
3. Tirunesh Dibaba (Etiópia) 15:05.15

női 1500 m:
1. Asli Cakir Alptekin (Törökország) 4:10.23 mp
2. Gamze Bulut (Törökország) 4:10.40
3. Maryam Yusuf Jamal (Bahrein) 4:10.40

férfi rúdugrás:
1. Renaud Lavillenie (Franciaország) 5,97 m
2. Björn Otto (Németország) 5,91
3. Raphael Holzdeppe (Németország) 5,91

férfi 4x400 méteres váltó:
1. Bahama (Chris Brown, Demetrius Pinder, Michael Mathieu, Ramon Miller) 2:56.72 p
2. Egyesült Államok (Bryshon Nellum, Joshua Mance, Tony McQuay, Angelo Taylor) 2:57.05
3. Trinidad és Tobago (Lalonde Gordon, Jarrin Solomon, Ade Alleyne-Forte, Deon Lendore) 2:59.40