Gyilkos volt az utolsó kör a magyar hosszútávúszónak

Vágólapra másolva!
A lökdösődést megúszta, a frissítésre viszont nem igazán volt lehetősége a nagy tempó miatt Gercsák Csabának, aki a 18. helyen végzett 10 kilométeres hosszútávúszásban. Gercsák elégedett, mert a Hyde Parkban jobb időt úszott, mint a tavalyi tesztversenyen, és reméli, hogy Risztov Éva aranyérme után folytatódik a szakág fejlődése.
Vágólapra másolva!

A 10 km-es távnak huszonöten indultak neki a 21 fokos, Serpentine nevű tóban, és a meglepően meleg időben. Bár Gercsák Csaba a negyedik kör után (a verseny hat körből áll) még holtversenyben a tizedik helyen állt, végül tizennyolcadikként ért célba. "Azt éreztem, hogy minden körben erősebb a tempó, az utolsó kör gyilkos volt. Mindenki próbált hajrázni, én is, így sikerült. A befutóig azt éreztem, hogy nagyon egymáson vagyunk, és mindenki az életéért úszik, sajnos a végén megelőztek páran, de összességében elégedett vagyok" - értékelt a verseny után Gercsák, aki négy éve Pekingben nem tudta befejezni a távot.

A tavalyi, sanghaji vébén 25 kilométeren bronzérmet szerző úszónak az volt a taktikája, hogy minél tovább próbáljon menni az élbollyal, öt körig jól is ment, érezte menet közben, hogy jó helyen áll. Ahogy Risztov esetében láthattuk, gyakran a 10 kilométer utolsó méterein dől el a verseny, és most is történtek még a végén helycserék, egyedül az volt biztos, hogy a pekingi olimpián 1500 gyorson arany-, a londonin bronzérmes tunéziai Mellulié lesz az arany. Gercsákot nem lepte meg, hogy kvalifikációs versenyen is elsőként záró Melluli nyert, de a borzasztó erős mezőnyben nyolc-tíz úszót is képesnek tartott arra, hogy odaérjen a dobogóra.

Gercsák száztizenegy és fél perc alatt tudta le a távot, ez jobb idő, mint amit a tavalyi londoni tesztversenyen úszott, ahol hatodik lett egy más összetételű mezőnyben. A holtpont most az ötödik kör végén és a hatodik elején következett be. Ekkor azt érezte, hogy gyorsabban kéne úszni, de már nem megy, ennek ellenére az utolsó két kilométeren szinte végig hajrázott. "Nem gondolkodtam konkrét helyezésben, jó lett volna előrébb végezni, de olyan erős volt a mezőny, hogy akik mögöttem értek célba, azok is voltak már az első nyolcban vébén vagy Eb-n."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Balra Gercsák Csaba

Amilyen öröm volt az esős nyár után a helyiek számára a 28 fok körüli hőmérséklet és a szikrázó napsütés, annyira zavaró volt a vége felé a 23 éves magyar versenyzőnek, aki az utolsó körben már alig látott. A hosszútávúszásban nem ritka a lökdösődés, mindenki próbál helyezkedni, amiből aztán van, aki rosszabbul jön ki, de Gercsák szerint most mindenki fairül versenyzett. Ahogy a maratoni futásban vagy a hosszú kerékpárversenyeken, itt is nagyon fontos, hogy időnként frissítőt vegyen magához az ember, de Gercsák azt mondta, olyan erős volt a tempó, hogy erre most nem igazán volt lehetőség, mivel aki kiáll, az azt kockáztatja, hogy leszakad a bolytól. "Sokszor a taktika része, hogy az ember mikor menjen frissíteni, kicsit olyan ez, mint a Forma-1-ben a bokszkiállás. Lehet ezzel hozni is az ellenfeleken, de inkább csak veszteni."

A 171 cm magas Gercsák a kisebbek közé tartozik a mezőnyben, de emiatt nem éri hátrány, mivel a medencével ellentétben itt nincsenek fordulók. Sőt, neki jól is jön, ha egy nagyobb termetű úszó lábvizében úszik, míg ha ugyanez a versenyző mögötte úszik, őt nem segíti annyira Gercsák kisebb lábvize.

A hosszútávúszó szakágnak Risztov aranyérme miatt örökre emlékezetes marad a londoni olimpia, Gercsák szerint jó úton járnak, hogy még jobb legyen és tovább fejlődjön a szakág. "Nagyon komoly eredmény Évi aranyérme, nagyon örültem neki, bár engem nem lepett meg, mert esélyesnek tartottam a dobogóra."