Bolt: Élő legenda vagyok

Vágólapra másolva!
Megcsinálta a dupla duplát Usain Bolt csütörtök este: a 100 méteres síkfutás után 200-on is megvédte olimpiai bajnoki címét. A jamaicai úgy érzi, nem volt elég fitt egy világcsúcshoz.
Vágólapra másolva!

Bolt a 200 méter előtt a saját, 19,19 másodperces világcsúcsának megdöntéséről beszélt, és bár simán nyerte a futamot, a rekordra ezúttal nem volt esélye. "Gyors voltam, de nem voltam elég fitt" - ismerte el. "Még nem vonulok vissza, imádom ezt a sportot."

A szám végén a dobogó minden fokára jamaicai sprinter állhatott, Bolt mögött Yohan Blake végzett, majd Warren Weir. "Egymást hajtottuk, most boldogok vagyunk" - mondta a 25 éves győztes.

Noha ezúttal sem világ-, sem olimpiai csúcsot nem döntött, Bolt majd kiugrott a bőréből a sajtótájékoztatóján: "Már élő legenda vagyok. Most majd hátradőlök, és kitalálom, mit csináljak legközelebb."

"Nem tudom, mi az, amit igazán akarok, 100-at, 200-at futni, vagy kipróbálni valami mást. Kell találnom egy célt, ami nagy dolgokra sarkall. A szezon hátralévő részében már csak jól érzem magam, mert már megcsináltam, amiért jöttem" - jelentette ki.

Bolt a hajrában azért vett vissza, mert érezte, hogy úgysem lesz világcsúcs. "Nagyon akartam, de így is boldog vagyok."