Vajda Attila a dobogótól is messze volt

Vágólapra másolva!
A kenus Vajda Attila címvédőként hatodik lett 1000 méteren a londoni olimpián. A 2011-es világbajnok már az elején nagyon lemaradt, esélye sem volt, hogy az éremért küzdjön.
Vágólapra másolva!

Már a rajtnál egy kicsit beragadt Vajda Attila, öten is elmentek mellette, ennél azonban sokkal nagyobb baj volt, hogy egyre nőtt a hátránya az első 250 méteren. A helyzet még kilátástalanabbá vált a táv második negyedében, Vajda az utolsó előtti helyre esett vissza, az élboly távolodott, és ahogy haladtak előre, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy még a dobogóért sem fog tudni versenyezni. A hajrában próbált még küzdeni, de a hatodik helynél többre nem futotta. A győzelmet a német Sebastian Brendel szerezte meg, a spanyol David Cal és a kanadai Mark Oldershaw előtt.

Forrás: Europress/Getty Images/Jamie Squire

Vajda Attila a szám címvédőjeként érkezett Londonba, és tavaly a világbajnokságot is megnyerte Szegeden. Az olimpia előtt edzője, Vécsi Viktor elégedett volt a kenus felkészülésével. "Szerintem megérkeztünk oda, ahol lennünk kell. Eljutott arra a szintre, amit tudott négy éve vagy tavaly, a szegedi világbajnokság előtt. Tehát most nagyon jó állapotban van."

Vajda a londoni elő- és a középfutamok alapján azt mondta, hogy nagyon együtt van a mezőny eleje, szerinte vele együtt négy olyan kenus van, akik akár fél másodpercen belül is beérhetnek a célba a döntőben. Vajda mindkét londoni futamában második lett, először a francia Goubel, majd a német Brendel előzte meg, a magyar bajnok azonban azt mondta, nem az ellenfelek jelentik a legnagyobb kihívást, hanem a szél és a hűvös idő.