Kizárhatták volna a részeges olimpiai bajnokot

Vágólapra másolva!
Ivan Uhov a férfi magasugrás aranyérmese, honfitársa, Andrej Szilnov mezében versenyzett kedd este a londoni olimpiai döntőben.
Vágólapra másolva!

"Fogalmam sincs mi történt, szőrén-szálán eltűnt a mezem" - mesélte az orosz atléta. "Az ugrások között a sportszatyromra szoktam tenni, de most hiába kerestem, nem volt ott. Nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy félmeztelenül nem lehet versenyezni, így akár ki is zárhattak volna a további küzdelemből."

Az atlétát a pekingi olimpián aranyérmes honfitársa húzta ki a csávából, kölcsönadta a saját mezét, és Uhov egy "Szilnov" feliratú felsőben, elsőre vitte át a 2,36 és a 2,38-at is.

"Andrej szerencsét hozott, egy kissé szimbolikus volt, hogy éppen az ő mezében sikerült győznöm" - mondta Uhov, akinek nem ez volt az egyetlen rendhagyó esete: négy éve, a lausanne-i Szuper Grand Prix-viadalon részegen vette fel a küzdelmet a léccel. Állítólag azért öntött fel a garatra, mert barátnője kitette a szűrét. A dülöngélő Uhov egyetlen sikeres kísérletet sem tudott bemutatni, csak elterült a szivacson, mígnem a rendezők megkérték, hogy fejezze be a reménytelen küzdelmet. Riválisai később közölték, hogy látták, amint a nadrágja levételével is nehezen boldoguló Uhov többször is meghúzta a vodkásüveget. A videót itt nézheti meg.