Két arannyal robbantottak a magyar kajakosok

London 2012, olimpia, kajak négyes, olimpiai bajnok, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina
Vágólapra másolva!
Már a kajak-kenu döntők első napján két aranyat szereztek a magyarok. A Dombi Rudolf, Kökény Roland páros elképesztően szoros hajrában, öt századdal előzte meg a második portugálokat 1000 méteres kajakban. A Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina női kajaknégyes remekül rajtolt 500 méteren, végig kézben tartva a versenyt, negyedhajóhossznyi előnnyel nyert.
Vágólapra másolva!

Az Európa-bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland duó remekül rajtolt, féltávig a vezető svédek mögött haladtak közvetlenül. Az utolsó 250 méternél sikerült megelőzni a fáradó svédeket, de a portugálok és a németek nagyon jöttek fel.

A németek szorításában új erőre kaptak Dombiék, tartották az előnyüket velük szemben, de a táv végére nagyon feljöttek a portugálok a nyolcas pályán, szabad szemmel nem is lehetett látni, hogy melyik páros nyerte meg a versenyt.

A portugálok nagyon örültek, de aztán kiderült, hogy a Dombi, Kökény páros 53 ezredmásodperccel korábban haladt át a célon. A harmadik helyen a németek végeztek. A magyar páros Magyarország ötödik aranyérmét nyerte meg a londoni olimpián.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Több képért kattintson a fotóra!

A magyar páros győzelme után a női kajaknégyes következett 500 méteren. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina négyes remekül kapta el a rajtot, ami kulcsfontosságú volt. Korábban többször is nyilatkozták, hogy ezen akarnak javítani, mert ez rendszerint hátrányt jelentett a korábbi versenyeknél.

Az első 250 méteren végig az élmezőnyben haladt a magyar hajó, féltávnál a fehéroroszoktól alig lemaradva a második helyen álltunk. A második 250 méteren aztán sikerült még egy lapáttal fokozni az iramot, lehagytuk a fehéroroszokat, de a német egység is nagyon jött. Biztosan tartották az előnyüket a lányok, de nem tudták leszakítani maguktól az üldözőket.

Nem engedték magukhoz közelebb a németeket, végül egy negyedhajónyi különbséggel szerezték meg a magyar csapat hatodik aranyérmét. A második helyen a németek, a harmadikon a fehéroroszok végeztek.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Több képért kattintson a fotóra!

A magyar kajaknégyes utoljára a 1992-ben tudott olimpiai aranyat nyerni, azóta mindig a németek győztek. Akárcsak a júniusi a Európa-bajnokságon, ahol a magyar hajó még csak harmadik lett.

Eredmények:

férfi K-2 1000 m:
1. DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND 3:09.646 p
2. Fernando Pimenta, Emanuel Silva (Portugália) 3:09.699
3. Martin Hollstein, Andreas Ihle (Németország) 3:10.117

női K-4 500 m, olimpiai bajnok:
1. MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, FAZEKAS KRISZTINA) 1:30.827 p
2. Németország (Carolin Leonhardt, Franziska Weber, Katrin Wagner-Augustin, Tina Dietze) 1:31.298
3. Fehéroroszország (Irina Pamjalova, Nagyesda Papok, Volga Csudszenka, Marina Pavtaran) 1:31.400