Mínusz hatról támadtak fel a norvég kézisek

London 2012, olimpia, női klézilabda, Brazília-Norvégia, Karoline Dyhre Breivang,
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Eredmény, kézilabda. nők, negyeddöntő:
Norvégia - Brazília 21-19 (9-13)

Hihetetlenül jól kézilabdázott az elő félidőben a brazil csapat, Norvégia ugyanolyan pontatlan játékkal rukkolt elő, mint a csoportmérkőzések során. A 20. percben, 11-6-os hátránynál kénytelen volt a szakvezetés lecserélni a Győr kapusát, Katrine Lunde Haraldsent, aki mindössze kétszer találkozott a labdával. De nem villogott a másik ász, a világ legjobbjának választott győri beállós, Heidi Löke sem, aki nem szerzett gólt a mérkőzésen.
13-9 után a második félidőt Nascimento és Moura góljai vezették be, ekkor senki nem adott volna egy árva fityinget sem a címvédő továbbjutásáért.

Forrás: AFP/Javier Soriano

Azonban a cserekapus, Grimsbö belelendült (összességében 64 százalékkal védett), Alstad és Koren megkezdte a gólgyártást, és 19 perc alatt sikerült ledolgozni a hátrányt.

Goril Snorröggen az 52. percben egyenlített (18-18), negyven másodperccel később Koren révén már az északiak vezettek, és innen nem is engedték ki kezükből a győzelmet.

A további program:
14.30: Spanyolország - Horvátország
18.00: Oroszország - Dél-Korea
21.30: Franciaország - Montenegró