Svéd kézis lányokkal ünnepelt Usain Bolt

Vágólapra másolva!
Cheryl Cole-lal akart vacsorázni, majd Harry herceggel bulizni Usain Bolt a 100-as győzelme után, de végül három svéd kézissel ünnepelt a szobájában.
Vágólapra másolva!

A már kiesett svéd női kézilabdacsapat három játékosával ünnepelte vasárnapi győzelmét Usain Bolt. A jamaicai futó hajnali háromkor posztolt ki a Twitterjére egy fotót, amin az egyik jamaicai banda kézjelét mutatja a svédekkel (a képet itt nézheti meg).

A svéd Sports Bladet szerint Isabelle Gulldén, Jamina Roberts és Ulrika Agran akkor futott össze a jamaicai delegáció egyik tagjával, amikor éppen tértek vissza vacsorájukról az olimpiai faluba. A három kézisnek sikerült meggyőznie Boltot arról, hogy ellátogathassanak a szobájába.

A svéd újság szerint egy órán át maradtak a lányok Boltnál, ahol beszélgettek és hamburgert ettek. "Azt mondtuk magunknak, hogy a francba, nem mehetünk haza anélkül, hogy találkozzunk Usain Bolttal" - mondta a lapnak Roberts.

Usain Bolt a döntője előtt még abban reménykedett, hogy Cheryl Cole-lal fog eltölteni egy estét, és Harry herceggel fog bulizni, de úgy tűnik, be kellett érnie a kézis lányokkal.