Sidi és Harcsa éremért, a kézisek negyeddöntőért küzdenek

London 2012, Olimpia, férfi kézilabda, Sidi Péter a férfi kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számának alapversenyében
Vágólapra másolva!
Sidi Péter kedvenc számában világbajnoki címvédőként száll harcba, Harcsa Zoltán az éremért bokszol a londoni olimpia hétfői napján, melyen bemutatkozik többek közt a C-1000 méteren címvédő Vajda Attila, az aranyra hajtó Szabó, Kovács, Kozák, Fazekas kajaknégyes és a birkózó Deák Bárdos Mihály. A férfi kézilabda-válogatott a negyeddöntős szereplésért küzd meg a szerb együttessel, míg a férfi pólósoknak le kell győzniük az USA-t, hogy a negyeddöntőben elkerüljék a horvátokat.
Vágólapra másolva!

A kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett száma Sidinek már a harmadik fellépését jelenti Londonban. Légpuskában 13., a kisöbű szabadpuska 50 méteres fekvő versenyében pedig 11. lett, de a komáromi lövőnek a hétfői a legjobb száma, ebben világ- és Európa-bajnokként várja a viadalt.

A férfi kézilabdázók egy győzelem és három vereség után az ugyanilyen mérleggel álló, idén Európa-bajnoki ezüstérmes szerbekkel találkoznak ki-ki meccsen. Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata rosszabb gólkülönbsége miatt csak győzelemmel juthat a legjobb nyolc közé.

A címvédő férfi vízilabdázókra szintén az utolsó csoportmérkőzés vár. Kemény Dénes együttese már negyeddöntős, az Egyesült Államok elleni találkozón az dől el, hogy harmadik, vagy negyedik helyen lép tovább. A negyedik helyet azért érdemes elkerülni, mert az A csoportot biztosan megnyerő horvátok elleni meccset jelentené a negyeddöntőben. A harmadik hellyel az olaszok vagy a spanyolok jöhetnek. Az utolsó kör előtt az A csoportban: 1. Horvátország 8, 2. Spanyolország 6, 3. Olaszország 5 pont. A zárókörban a horvátok a kazahokkkal, a spanyolok az olaszokkal játszanak.

Hétfőn az utolsó versenyben maradt magyar bokszoló, a 75 kilós Harcsa Zoltán éremért lép ringbe, ugyanis ha a negyeddöntőben legyőzi a brazil Florentino Falcaót, akkor legrosszabb esetben is harmadik lesz.

A birkózóknál a kötöttfogásúak 120 kilós súlycsoportjában érdekelt, negyedik olimpiáján szereplő, ötszörös világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihályt szólítják a szőnyegre, először, a 16 közé jutásért a kínai Liu Tö-li vár rá.

A kajakosok és kenusok is megkezdik szereplésüket az ötkarikás játékokon, az első versenynapjukon a C-1 1000 méteren címvédő Vajda Attila, a K-2 1000 méteren éremesélyes Dombi Rudolf, Kökény Roland páros és az aranyéremre pályázó Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina női kajaknégyes száll vízre az előfutamokban.

Atlétikában a súlylökő Márton Anita szerepel a selejtezőben, Kazi Tamás pedig a 800 méter előfutamában áll rajthoz.

augusztus 6., hétfő (éremosztás 18 számban):

magyar vonatkozású program:
SPORTLÖVÉSZET (Királyi Tüzérségi Laktanya - The Royal Artillery Barracks) - 2
10 ó: férfi kisöbű szabadpuska, 3x40 lövéses összetett, alapverseny - SIDI PÉTER
10 ó: férfi trap alapverseny, 2. nap
14:45 ó: FÉRFI KISÖBŰ SZABADPUSKA, DÖNTŐ
17 ó: FÉRFI TRAP, DÖNTŐ

KAJAK-KENU (Eton Dorney, Buckinghamshire)
10:30: férfiak: K-1 1000 m, előfutamok, középfutamok, C-1 1000 m, előfutamok - 10:54 ó: VAJDA ATTILA (1. futam), középfutamok, K-2 1000 m, előfutamok - 11:18 ó: DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND (2. futam), középfutamok, nők: K-4 500 m, előfutamok - 11:39 ó: SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, FAZEKAS KRISZTINA (1. futam), középfutamok

KÉZILABDA (Copper Box)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
12:15 ó: Argentína-Tunézia
17:15 ó: Izland - Nagy-Britannia
22:15 ó: Franciaország-Svédország
B csoport:
10:30 ó: MAGYARORSZÁG-SZERBIA
15:30 ó: Dánia-Koreai Köztársaság
20:30 ó: Spanyolország-Horvátország

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion) - 5
11 ó: férfi diszkoszvetés, selejtező
11:05 ó: női 100 m gát, előfutam
11:45 ó: női súlylökés, selejtező - MÁRTON ANITA
11:50 ó: férfi 800 m, előfutam - KAZI TAMÁS (3. futam)
12:50 ó: női 1500 m, előfutam
20 ó: NŐI RÚDUGRÁS, DÖNTŐ
20:15 ó: NŐI SÚLYLÖKÉS, DÖNTŐ
20:20 ó: női 200 m, előfutam
21:15 ó: női 400 m gát, elődöntő
21:45 ó: FÉRFI 400 M GÁT, DÖNTŐ
22:05 ó: NŐI 3000 M AKADÁLY, DÖNTŐ
22:30 ó: FÉRFI 400 M, DÖNTŐ

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
11 ó: Kazahsztán-Horvátország
12:20 ó: Görögország-Ausztrália
20:40 ó: Spanyolország-Olaszország
B csoport:
15:10 ó: Románia-Szerbia
16:30 ó: MAGYARORSZÁG-Egyesült Államok
19:20 ó: Nagy-Britannia - Montenegró

BIRKÓZÁS (ExCeL) - 3
14 ó: férfi kötöttfogás 60 kg, előcsatározások az elődöntőig, 84 kg, előcsatározások az elődöntőig, 120 kg, előcsatározások az elődöntőig - 14 ó: DEÁK BÁRDOS MIHÁLY - Liu Tö-li (kínai), a 16 közé jutásért
18:45 ó: férfi kötöttfogás 60 kg, 84 kg, 120 kg, vigaszág, bronzmérkőzés
19:46 ó: 60 kg, DÖNTŐ
20:21 ó: 84 KG, DÖNTŐ
20:56 Ó: 120 KG, DÖNTŐ

ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL)
14:30 ó: női 51 kg, 60 kg, 75 kg, negyeddöntők
21:30 ó: férfi 60 kg, negyeddöntő, férfi plusz 91 kg, negyeddöntő, férfi 75 kg, negyeddöntő - 22:45 ó: HARCSA ZOLTÁN-Florentino Falcao (brazil)

MŰÚSZÁS (Vizesközpont)
16 ó: páros, szabadprogram - CZÉKUS ESZTER, KISS SZOFI


nem magyar vonatkozású program:
SÚLYEMELÉS (ExCeL) - 1
20 ó: FÉRFI 105 KG, A CSOPORT

GYEPLABDA (Riverbank Aréna)
nők, 5. forduló:
A csoport:
14:45 ó: Japán-Kína
17 ó: Koreai Köztársaság-Belgium
20 ó: Nagy-Britannia - Hollandia
B csoport:
9:30 ó: Új-Zéland - Németország
11:45 ó: Egyesült Államok - Dél-afrikai Köztársaság
22:15 ó: Argentína-Ausztrália

KOSÁRLABDA (Kosárlabdacsarnok)
férfiak, 5. forduló.
A csoport:
12:15 ó: Tunézia-Litvánia
15:30 ó: Franciaország-Nigéria
23:15 ó: Argentína-Egyesült Államok
B csoport:
10 ó: Ausztrália-Oroszország
17:45 ó: Nagy-Britannia - Kína
21 ó: Spanyolország-Brazília

RÖPLABDA (Earls Court)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
10:30 ó: Ausztrália-Lengyelország
15:45 ó: Olaszország-Bulgária
17:45 ó: Nagy-Britannia - Argentína
B csoport.
12:30 ó: Oroszország-Szerbia
21 ó: Egyesült Államok-Tunézia
23 ó: Brazília-Németország

ASZTALITENISZ (ExCeL)
11 ó: női csapatverseny, elődöntő
15:30 ó: férfi csapatverseny, elődöntő
20 ó: férfi csapatverseny, elődöntő

VITORLÁZÁS (Weymouth and Portland, Dorset) - 2
13 ó: férfiak: 49-es, 470-es, LASER, ÉREMFUTAM, nők: LASER RADIAL ÉREMFUTAM

LOVASSPORT (Greenwich Park) - 1
15-18:30 ó: díjugratás, egyéni selejtező, CSAPATVERSENY DÖNTŐ

TORNA (North Greenwich csarnok) - 3
szerenkénti döntők:
15 ó: FÉRFIAK, GYŰRŰ
15:50 ó: NŐK, FELEMÁSKORLÁT
16:41 ó: FÉRFIAK, UGRÁS


KERÉKPÁR (Velodrome) - 1
17 ó: férfiak: sprint, elődöntő, nők: Omnium (repülőverseny, 20 km-es pontverseny, kieséses verseny), sprint, negyeddöntő, futamok az 5-8. helyért
18:43 ó: FÉRFI SPRINT, DÖNTŐ

LABDARÚGÁS (London, Manchester)
nők, elődöntő:
18 ó: Franciaország-Japán, London, Wembley Stadion
20:45 ó: Egyesült Államok-Kanada, Manchester, Old Trafford

STRANDRÖPLABDA (A királyi lovastestőrség laktanyája - Horse Guards Parade)
19 ó: férfi negyeddöntő

MŰUGRÁS (Vizesközpont)
20 ó: férfi 3 m selejtező