Mocsai megérezte, hogy a fiának jó napja lesz

London 2012, Olimpia, kézilabda, magyarország-szerbia, Mocsai
Vágólapra másolva!
Bár kilenc góljával főszerepet vállalt a magyar férfikézilabda-válogatott Szerbia elleni, negyeddöntőt érő sikeréből, Mocsai Tamás nem beszélt élete meccséről, csak annyit mondott, hogy jól ment neki, ezért maradhatott a pályán. Édesapja, Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint az élet fantasztikus ajándéka, hogy a fiával együtt szerepelhet az olimpián, de arról nem akart beszélni, hogy mit érez.
Vágólapra másolva!

"Nem tudom, hogy ez volt-e életem meccse, azt tudom, hogy fontos meccs volt. A két csapat régóta ismerte egymást, a felkészülés alatt is játszottunk, úgyhogy nem hiszem, hogy meglepetést okozott volna a szerbeknek, hogy ilyen nagy szerep hárult rám a meccsen. Ma jól ment nekem, ezért maradhattam a pályán. Az olimpia előtt is tudtuk, hogy Dél-Korea mellett a szerbek ellen lehet esélyünk győzelemre a csoportban, nagy volt rajtunk a nyomás, de újra csapatként tudtunk teljesíteni" - nyilatkozta a meccs magyar hőse, a kilenc gólig jutó Mocsai Tamás.

A kapitány fia eddig négy meccsen hét gólt szerzett a tornán, általában csak akkor állt be, amikor Nagy László pihenőt kapott, most pedig kevesebb mint hatvan perc alatt felülmúlta ezt, gyakorlatilag tarthatatlan volt.

Mocsai, aki a Flensburgban töltött két szezon után a Hannoverhez igazolt, a januári Eb után azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy a válogatottban csak egy játékos a sok közül, így is kezeli a helyzetet. "Persze, örömet jelent, hogy ő az edzőm, idősebb játékosként ezt sokkal könnyebb kezelni és szétválasztani a családi köteléktől" - mondta akkor.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Nézzen még több képet a meccsről!

Édesapja a szerbek elleni győzelem után azt mondta, fantasztikus ajándéka az életnek, hogy a fiával együtt lehet, együtt dolgozhat egy olimpián. "Óriási élmény, ha egy sorsdöntő meccsen a csapat, és ebben az egyik játékosként az ember fia is kiemelkedik. Felelősséget vállalt, és szenzációsan kézilabdázott. A meccs előtt éreztem, hogy Tamásnak nagyon jó napja lesz. Az, hogy én belül mit érzek, az maradjon az én titkom. Nem könnyű" - mondta a szövetségi kapitány.

Mocsai szerint a csapat nagy feszültségen jutott túl a szerbek elleni sikerrel, és kiemelte, előzetesen is tudni lehetett, hogy a nagyon nehéz csoportból a továbbjutás is bravúrnak számít majd, ezt pedig a csapat teljesítette.

"Eksztázisban készültünk, és így is játszottuk, mind támadó-, mind védőjátékban átlagon felülit nyújtottunk, talán ez volt a legjobb meccsünk az olimpián. A szövetség nem állított fel konkrét célokat a csoport erőssége miatt, de egy lépésen túl vagyunk, és bízom benne, hogy az a gát átszakadt, ami az olimpia okozta feszültségben kialakult" - értékelte a sorsdöntő meccset Mocsai, aki az Izland elleni negyeddöntőről csak annyit jegyzett meg, hogy tudja, hogy az ellenfél játékosai a világ legerősebb bajnokságaiban edződnek, de a magyar válogatott sosem adja fel.

Ilyés Ferenc egy nagy mosoly kíséretében csak annyit mondott, visszatért a küzdő csapat, Nagy László pedig azt emelte ki, hogy a második félidei teljesítményre lehet építeni Izland ellen, amely az utóbbi időben többször is legyőzte a magyar csapatot. Nagy a felkeményített védekezésnek tulajdonította a második félidei feltámadást, de nem felejtette el megemlíteni Mocsai Tamás és Császár Gábor szerepét a sikerben.