Dombi és Kökény máris a döntőben

Vágólapra másolva!
A Dombi Rudolf, Kökény Roland duó megnyerte előfutamát a kajak kettesek 1000 méteres versenyében, így azonnal döntőbe jutott az olimpián.
Vágólapra másolva!

A magyarok jó darabig a mezőnnyel haladtak, a vége felé felzárkóztak az élen evező portugálokhoz, majd nagy hajrával elsőként értek célba. Ebben segítette őket, hogy a portugál hajó első embere a finisben megbillent.

"Mindenképpen erős pályát terveztünk, de arra nem számítottunk, hogy a portugálok ilyen nagy erőbedobásra késztetnek bennünket, kemény menet volt" - nyilatkozott az MTI-nek Dombi.

"Még szoknunk kell a körülményeket, a hideg, kissé kemény vizet, de szerdáig lesz időnk gyűjteni a kilométereket" - mondta Kökény, aki arra a kérdésre, hogy mi a cél a döntőben, viccesen azt válaszolta, hogy minél előbb szeretnék elérni a célvonalat. "És ha lehet, minél több ellenfelünk előtt" - tette hozzá Dombi.

Az idén Európa-bajnok magyar páros szerdán döntőzik Londonban.