Laurencz nem sok jót látott eddig Londonban

Vágólapra másolva!
A korábbi női szövetségi kapitány Laurencz László szerint a magyar férfikézilabda-válogatott minden edigi meccsén látszott, hogy fejben a szerbek elleni ki-ki meccsre készül.
Vágólapra másolva!

"Nem sok jót láttam eddig" - értékelte Laurencz a közszolgáti tévének adott interjúban. "Igazán jól csak a dánok ellen játszottunk, meg a spanyolok elleni első húsz percben, a többi teljesítményünk nyögvenyelős."

A szakember pszichés okokkal magyarázta az eddigi halovány teljesítményt. "Azt látom, hogy ez a csapat fejben a szerbek ellen készül, és abban a pillanatban, hogy az adott meccsről úgy látja, el fog menni, kimegy belőle a hit és az erő, ami a győzelemhez kellene."

"A kapusoktól sorozatos bravúrokra lenne szükség, és eddig nem hozták ezt, de igazából mindenben változtatni kellene. Három meccset elvesztettünk, ha most viszont hármat nyerünk, dobogón vagyunk."