Gyurta könnyekig meghatotta Norvégiát

Gyurta Dániel, olimpiai bajnok 200 méteres mellen
Vágólapra másolva!
Több norvég lap is címlapon hozta Gyurta Dániel gesztusát, hogy másolatot készít a 200 mellen szerzett aranyérméről, és elküldi az áprilisban elhunyt Alexanser Dale Oen családjának.
Vágólapra másolva!

"Biztos vagyok abban, hogy Alex nyert volna az olimpián 100 méter mellen. Ezért az iránta és a családja iránti tiszteletből lemásoltatom az aranyérmemet, és elküldöm nekik. Ez a legkevesebb, amivel tiszteleghetek előtte" - idézi az Rb.no Gyurtát.

A 23 éves magyar 200 mellen világcsúccsal nyert aranyat Londonban, majd a dobogón az ég felé mutatott. Bár azt mondta, hadd maradjon az ő titka, kire gondolt, Norvégiában úgy vélik, barátja, Dale Oen járt a fejében. Gyurta az olimpia előtt az [origo]-nak adott nyilatkozatában beszélt a sportágon belüli barátságokról.

A százas mellúszás norvég világbajnoka áprilisban, a válogatott arizonai edzőtáborában halt meg, társai holtan találták a zuhanyzóban. A 26 éves úszóval szívroham végzett.

A VG című lapban a Norvég Úszószövetség elnöke, Per Rune Eknes és főtitkára, Björn Soleng is megköszönte Gyurta felajánlását. "Ez csodálatos, nagyra becsüljük ezt a sportemberi gesztust" - igézte a VG az elnököt.

Az Index egy Oslóban élő magyarról cikkezett, akinek folyamatosan telefonálnak, hogy Gyurtához gratuláljanak "Némelyik még el is sírta magát, hihetetlen" - írja a lap.

Forrás: AFP/Martin Bureau
Forrás: AFP/Martin Bureau