Pars a legjobb eredménnyel döntős kalapácsvetésben

Vágólapra másolva!
Pars Krisztián 79,37 méteres dobással, a selejtező legjobb eredményét elérve bejutott a vasárnapi döntőbe kalapácsvetésben a londoni olimpia pénteki versenynapján.
Vágólapra másolva!

A szombathelyiek Európa-bajnok nehézatlétája a második selejtezőcsoportban szerepelt az olimpiai kalapácsvetésben, s elsőre egy biztonsági dobással 77,11 méterig jutott. Valószínűleg ez is elég lett volna neki a fináléhoz, de a második sorozat után már nem maradtak kérdőjelek, ugyanis könnyedén sikerült túlszárnyalnia a 78 méteres selejtező szintet.

Parson kívül a selejtezőszintet mindössze ketten tudták teljesíteni: a japán Murofusi a legjobbját dobta a szezonban (78,48), a szlovén Kozmus pedig 78,12 métert teljesített.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

"Fel vagyok háborodva, nem értem, hogy lehet ilyen a szervezés egy olimpián", panaszkodta a selejtező után Pars Krisztián. Mint mondta, előbb húsz percet majd félórát kellett minden különösebb indok nélkül várakozniuk, ezért aztán kétszer kellett bemelegíteniük is.

A kalapácsvető eredményéről elégedetten nyilatkozott, majd hozzátette: a döntőben 82 méterrel elégedett lenne - jelentette Londonból az [origo] munkatársa. A felvetésre, hogy mit választana inkább: legyen aranyérmes 79 méterrel, vagy dobja meg82 a métert, de az csak a második helyzet elég, mert valaki tíz centivel megelőzi, azt mondta, inkább az előbbi. Pars amúgy azt állítja, nem zavarja, hogy a szurkolók aranyat várnak tőle. "Nekem is ez a célom, azért jöttem ide, hogy aranyérmet nyerjek" - mondta Pars Kriszián.

A selejtezők kezdete előtt kiderült, hogy Pars Krisztián egyik legnagyobb ellenfele, a háromszoros világbajnok fehérorosz Ivan Tyihon nem indulhat el kalapácsvetésben a londoni olimpián, miután évekkel ezelőtti mintáinak újbóli vizsgálata során doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök.

A selejtező végeredménye:
1. Pars Krisztián 79,37 méter
2. Murofusi Kodzsi (japán) 78,48
3. Primoz Kozmus (szlovén) 78,12
4. Olekszij Szokirszkij (ukrán) 77,65
5. Kibwe Johnson (amerikai) 77,17
6. Kirill Ikonnyikov (orosz) 76,85
7. Szymon Ziolkowski (lengyel) 76,22
8. NAZAROV Dilshod Nazarov (tadzsik) 75,91
9. Lukas Melich (cseh) 75,88
10. Nicola Vizzoni (olasz) 74,79
11. Alexander Smith (brit) 74,71
12. Valerij Sviatoka (fehérorosz) 74,69