Botrányos ítéletek az olimpia bokszmeccsein

Ishanguly Meretnyyazov, Magomed Abdulhamidov, Simizu Szatosi, botrányos ítéletek az olimpia bokszmeccsein
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) két bírót kizárt, egy másikat pedig öt napra felfüggesztett a londoni olimpián, melyen egymást követik a botrányos ítéletek.
Vágólapra másolva!

A türkmén Ishanguly Meretnyyazovot azért küldték haza, mert egy 56 kg-os meccsen elmulasztotta leléptetni az azeri Magomed Abdulhamidovot, akit japán riválisa hatszor küldött padlóra az utolsó menetben. Simizu Szatosit a pontozók is megpróbálták megakadályozni a sikerben, ugyanis a harmadik szakaszt hétpontos hátrányban kezdte, ám a sorozatos leütésekkel is csak annyit ért el, hogy öt ponttal kapott ki.

Az AIBA a japánok tiltakozása után jelezte, törli a meccs eredményét és Simizut juttatja tovább, mivel az azerire legalább háromszor számolnia kellett volna a mérkőzésvezetőnek a harmadik menetben, márpedig az amatőrök között a harmadik után be kell szüntetni a meccset.

A másik kizárt bírónak, az azeri Aghajan Abijevnek azért kellett elhagynia a brit fővárost, mert minden szabályt megszegve, bizonyíthatóan kapcsolatba lépett hazája ökölvívócsapatával.

Forrás: AFP/Jack Guez

A német Frank Scharmach a kizárást elkerülte, ám öt napra felfüggesztették, miután indokolatlanul gyorsan leléptette fogásért a nehézsúlyú (+91 kg) iráni Ali Mazaherit a kubai Jose Larduet Gomez elleni nyolcaddöntő második menetében. Az iráni bokszoló az első menet után még két ponttal vezetett, csapata ugyanakkor hivatalosan nem óvta meg az összecsapást, így a kubai jutott a nyolc közé.

Az ökölvívók tornáján nem csak ez három eset okozott botrányt: Harcsa Zoltán súlycsoportjának, a 75 kg-nak az ukrán világbajnokát, Jevgen Hitrovot például erősen vitatható módon hozták ki vesztesnek a hazai Anthony Ogogo ellen.