Az olimpiai jutalom csak terhet tenne a vállakra - Kovács Antal sajnálja az ezüstérmeseket

Vágólapra másolva!
Az 1992-es olimpián dzsúdós aranyérmet nyert Kovács Antal szerint jó, hogy a magyar olimpikonok nem tudják, mennyi pénzt ér a londoni győzelem, mert ha arra is gondolnának, az csak nehezebbé tenné a versenyzést. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja úgy véli, hogy a két vereséggel kezdő pólósok képesek arra, hogy valami meglepővel előrukkoljanak.
Vágólapra másolva!

Kovács Antal szerint biztos, hogy a pekingi eredményeket (három arany, két ezüst, öt bronz) túl fogja szárnyalni a magyar csapat. "Egy kenus cimborám azt mondta, hogy minimum kettő, de lehet, hogy négy aranyérmet is nyerni fognak a kajak-kenusok, de szerintem még bajnokok lehetünk tornában, bízom az öttusázókban, és benne van még egy kiugró eredmény a küzdősportokban is" - nyilatkozta az [origo]-nak a londoni magyar szurkolói klubban, hozzátéve, hogy a dzsúdósok szerinte még egy aranyat is nyerhetnek.

Az olimpiai bajnoki cím Ungvári Miklósnak is majdnem összejött, de a ceglédi születésű versenyző a döntőben kikapott, és a vereséget nehezen emésztette meg. "Nagyon nehéz bejutni egy olimpiai döntőbe, nekem is csak egyszer sikerült, pedig a tudásom alapján többször is sikerülhetett volna. Miki nagyon tapasztalt, és jól tudja, hogy milyen sokat jelent bejutni egy döntőbe, de most érzi, hogy ott volt a végső siker kapujában, de nem jött össze a győzelem" - mondta a háromszoros Eb-aranyérmesről.

Kovács szerint nagyon nagy egy ezüst- és egy aranyérmes megítélése közötti különbség a társadalomban. "Pedig a szőnyegen nagyon kevés a különbség, vagy néha nincs is, elég, ha visszagondolunk Hajtós Bertalan 1992-es olimpiai ezüstérmére. Ott ő volt a jobb, mégsem ő lett az aranyérmes."

Forrás: Juha Pál [origo]

Az olimpiai bajnokok legutóbb 20 millió forintot kaptak, a magyar kajak-kenusokat jól ismerő ausztrál olimpiai aranyérmes Ken Wallace az [origo]-nak panaszkodott is, hogy Ausztráliában szinte semmit nem kap egy győztes. Hogy most mennyi jut majd az első helyezettek, azt nem lehet tudni, de a Magyar Olimpiai Bizottság azt már korábban nyilvánosságra hozta, hogy nem lesz kisebb a jutalom, mint Pekingben volt.

Kovács Antal szerint nem is tenne jót a sportolóknak, ha tudnák, melyik helyezés mennyi pénzt ér. A volt dzsúdós elmondta: részben az ő ötlete volt, hogy ne hozzák nyilvánosságra az összegeket, mert akkor mindenki arról beszélne. "Pont elég annyi teher az olimpiára, hogy mindenki a legjobbját próbálja nyújtani. Ha a pénzre is gondolnának, az csak nehezebbé tenné a versenyzést, terhet tenne a vállára."

Éppen Barcelonában, Kovács Antal győzelme idején volt először nyilvános a jutalom mértéke: "1992-ben négy és félmillió forintot kapott a győztes, sokkoló volt olvasni az újságban. Persze megérdemlik a versenyzők ezt a magas összeget is, főképp, hogy a többségük 70-80-100 ezer forintból próbál megélni."

Kovács szerint az olimpiai bajnoki cím 70-80 százalékban fejben dől el, és az első magyar aranyat szerzett Szilágyi Áronon látni lehetett, hogy nem fogják megverni. "Látszott az arcán a nyugodt magabiztosság, a döntőben ugyanúgy vívott, mint az elején, és csak a célra koncentrált."

Kitért legutóbbi három olimpiát megnyert, de most két vereséggel kezdő pólósok helyzetére is. "Ők már nem azért mennek be a vízbe, hogy még jobb eredményt érjenek el, hanem azért, hogy ne legyenek rosszabbak, mint eddig. Amikor egy vb-n vagy egy Eb-n nem aranyérmet nyertek, az már kudarc volt - így azért nagyon nehéz. Tizenkét éve ők a bajnokok, de nem felejtettek el pólózni, és ki fog jönni az a tudás, ami bennük van. Az elmúlt olimpiákon is láttuk, hogy mindig előszedtek valamit, amivel tovább tudtak lépni."